~Revolution and redemption

18#

Köszönöm, a komikat, nagyon jól esnek.^^ Féltem megírni ezt a részt, de végül erőt vettem magamon, s nagy nehezen elkészült. Remélem elnyeri a tetszéseteket!;)

Éjszaka volt. Az utcán egyetlen lámpa sem világított, megnehezítve ezzel az éjjeli sétára indulók helyzetét. A nedves, sáros betonon ruganyos léptek cuppogása hallatszott, amit egyre több és több követett. Majd halk beszélgetés hallatszott.

- Elintéztétek már őket?

- Mi próbáltuk uram, de...

Ekkor hatalmas csattanás hallatszott, amit egy morgó hang követett.

- Nem megmondtam, hogy a lehető leghamarabb öljétek meg őket?  - ordított éktelenül a kérdező a hatalmas csendbe - Úgy látszik egyedül kell elintéznem az egészet... - mondta halkabban.

- A lányt követtük ma hazáig - hallatszott egy másik hang.

- De őt ne öljétek meg... Szükségem lesz még rá!

Ismét léptek zaja törte meg a pillanatnyi csendet.

- Ahh... Már vártunk...

- Én pedig visszajöttem, ahogy megígértem - mondta a titokzatos alak, s a sötétben szinte világított a hatalmas, világoskék szeme...

Lory felült az ágyában. Az éjjel látott álmát nem tudta mire vélni. Valószínűleg túl sokat gondol mostanában a vámpírokra. Ugyanakkor nagyon megijesztette a tudat, hogy talán igaz... A vámpírok követték... De nekik mi szükségük lenne pont Loryra?

A lány gyorsan elhessegette a gondolatot. Ugyan! Hisz Ethan szokott a jövőről álmodni.

Miután Lory elkönyvelte az álmot paranoiának, készülődni kezdett. Izgatottan várta a mai napot, mivel Maryann izgalmas feladatot tartogatott számukra.

***

- Loretta?

Lory megrázta a fejét, s a táblára nézett. Fogalma sem volt róla, hogy mi volt az irodalomtanár kérdése.

- Tessék? - kérdezett vissza, mire a Mr Salvatore szúrós tekintettel meredt rá.

Sajnos az új képességével járó hátrány nem múlt el. Lorynak nagyon kellett figyelnie minden egyes szóra, ami az órákon elhangzik, hiszen ereje még nem fejlődött ki rendesen, s ennek az a következménye, hogy elég sokszor elkalandozik a figyelme. Jelen esetben azonban egy igen fontos dolog járt a fejében. Félő volt, hogy valamelyik tanára megint felfogja hívni az édesanyját... Ahogy az edzője tette jó pár alkalommal, miután minden héten kihagyta a kosárlabda edzést.

Szerencséjére ekkor kicsengettek, s a lány a lehető leghamarabb hagyta el az osztálytermet, nehogy a tanárnak eszébe jusson elbeszélgetni vele...

- Nyugi, minden rendben lesz - termett mellette Ethan.

- Tudom, már megszoktam, hogy a tanárok pikkelnek rám, emiatt - mondta Lory, s kezével a feje felé mutatott, így próbálva utalni a képességére.

- Jó, de nem arra gondoltam. Hanem az álmodra - mikor Lory értetlenül nézett rá, a fiú elnevette magát, s megbökte a lány homlokát - Láttam én is, hisz egész nap erre gondolsz. Ne aggódj! Szerintem előre látnám, hogy ha valami történik, és hidd el szólnék róla. Valamint tennék is arról, hogy semmi se történjen - mosolyodott el.

Lory is megeresztett el halvány mosolyt. Ethan kicsit megnyugtatta, de még így sem tudta kiverni az álmot a fejéből.

***

- Most komolyan? - nézett körül Ben Maryann "feladatán" - A könyvtár? Komolyan a fél életemet itt töltöm...

Mindhárman meglepődtek, hogy az idős hölgy a városi könyvtárba vitte őket. Hisz azt ígérte, hogy mára egy felettébb izgalmas feladatot szán a vadászoknak.

- Ez a hely is rejtegethet titkokat - mondta Maryann titokzatos mosollyal az ajkán, s beljebb vezette őket, a helyiség egy rejtett zugához.

- Generációkon át a vámpírvadászok feljegyeztek mindent, amit hasznosnak véltek a vérszívók ellen. Igazából még egyetlen vadász sem ismerte ki őket igazán. Remélem ti sikerrel fogtok járni - ezzel Maryann körülnézett, majd szembefordult a könyvespolccal. Valamit motyogott, majd a polc egyik szárnya, mint egy kapu kitárult előttük. Mindhárom vadász tátott szájjal meredt maga elé. Mintha még nem szoktak volna hozzá a rejtélyes, és furcsa dolgokhoz...

Maryann intett a kezével, s mind a hárman követték őt.

- Nos - állt meg a hölgy a terem közepén - Gyűjtsetek minél több információt a vámpírokról. Ha kell vihettek is haza könyveket, s tanulmányozhatjátok őket otthon. A lényeg, hogy minél több hasznos dolgot tudjatok meg róluk.

- És aki a legtöbbet gyűjti az lesz a vezér? - kérdezte Ben.

- Megeshet... Mivel a vezérnek nem csak kiválóan kell harcolnia, hanem az eszének is vágnia kell, mint a penge. Sok sikert!

A helyiség hatalmas volt. Úgy nézett ki, mint a sima könyvtár, viszont a könyvek sokkal érdekesebbek voltak. A rengeteg kötetben megemlítették többek között a fegyver- és csapdakészítést, a bájitalfőzést, a képességek megfelelő használatát, valamint a vámpírok szokásait. Utóbbi közül egy igen érdekes könyv ragadta meg Lory figyelmét, s rögtön bele is lapozott.

" A vámpírok - főleg a vezetők - is társas lényeg. Ez logikus, hiszen egyedül aligha boldogulnának az 'életben'. Élelmet szerezni nem kis feladat, s ehhez csapatmunkára van szükség. Újoncokat sem tudnak 'gyártani' egyedül. Viszont a rangjukhoz ragaszkodnak. A vezető vámpír az úr, aki nem enged az akaratából, s ha parancsát bárki is megszegi a csapatból  azt azonnal, könyörtelenül kivégzi...
Ahhoz, hogy a vezető jobban érezhesse hatalmát - meglepő módon-  egy társa van szüksége. De nem akármilyen nőstény ragadja meg  figyelmét. Ő embert akar. Az a hölgy, akin megakad a szeme, két lehetőség közül választhat: vagy enged a vámpírnak, és a társa lesz ( ami azzal jár, hogy ő maga is vámpírrá lesz), vagy meg kell halnia..."

- Találtál valami érdekeset? - Lory megrezzent, s eldobta a könyvet.

- Ethan! Megijesztettél - mondta a lány, mikor a  könyv után hajolt.

- Pedig számíthattál volna rám - nevetett a fiú.

Lory minden erejével azon volt, hogy ne gondoljon az imént olvasott sorokra, mert félő, hogy ezeket gondolatokat akaratlanul is átküldi Ethan fejébe.

- Mire gondolsz? - tűrt el a fiú egy kósza tincset a lány arcából - Olyan nyugtalannak tűnsz...

Ethan szeme Lory tekintetét kereste, de a lány minduntalan másfelé nézett. Végül megadta magát, s belenézett abba a sötétbarna szempárba.Nem gondolkodott, csak lehunyta a szemét, s már csak azt érezte, amint a fiú ajka az állát súrolja, majd egyre feljebb halad a szája felé.Gyengéden simogatta ajkával a lányét, várva, hogy ő is viszonozza.Ethan kezét Lory derekára csúsztatta, s egyre közelebb húzta magához. A lány karja pedig a fiú nyakára fonódott.

- Khm - hangzott egy köhécselés valahonnan a közelükből. Elengedték egymást, s látták, hogy nem messze tőlük, Maryann áll félrebillentett fejjel, mellette pedig Ben ácsorgott, aki a padlót tanulmányozta.

Lory pironkodva babrált a hajával, majd felkapott pár könyvet, s megköszörülte a torkát.

- Ööö... Találtam pár érdekes olvasmányt... Hazaviszem őket... - mondta, s kikerülte Maryannt, majd a kijárat felé igyekezett.

Hazafele a lány az iménti eseményekre gondolt. Nem is értette mi üthetett belé, hiszen nem is érez Ethan iránt semmit, pusztán barátságot. Próbálta kiverni a kínos szituációt a fejéből. Mielőtt gondolatai ismét az álom, vagy a könyv felé eveztek volna, meglátott egy alakot tőle nem messze. Ben volt az. Nem is látta, hogy ő is kijött.

A lány elindult felé.

- Hogy mindig beléd botlok - mondta a fiúnak, mikor elé ért.

- Ahh... szia - köszönt neki Ben szárazon.

- Te találtál valamit a könyvtárban? - kérdezte tőle Lory.

- Semmi különöset, de úgy láttam te eléggé jól szórakozol.

Lory a földre szegezte a pillantását.

- Hát igen... Eléggé kínos volt...

- Most próbálja meg nekem Ethan beadni, hogy nem jártok - nevette el magát erőltetetten Ben, mire Lory megütötte őt a táskájával.

- Nincs köztünk semmi!

- Oh tényleg? Hiszen csak arra gondolsz, hogy lesmárolt - ugratta a lányt Ben - Látom a fejemben... Te küldözgeted nekem.

- Nem szándékosan... - mondta halkan Lory.

- Na én megyek... Jó... Olvasgatást - mondta a fiú, majd sarkon fordult.

17#

Köszönöm a komikat! :))) Biztos láttátok egy páran, hogy a kedvenc magazinomban ott virít a kedves történetem. ^^ IM♥
Ui.: Nagyon-nagyon sok minden lesz, amit csak később tudhatunk meg a szereplőkről, a családi hátterükről és az igazi énjükről egyaránt. ;)

Másnap reggel Lory arra ébredt, hogy egy autó halad el a házuk előtt. De be is kanyarodott a bejáróra, mivel a lány hallotta, amint a kocsi kerekei alatt ropognak a kavicsok, amik rajta feküdtek. Álmosan átfordult a másik oldalára, nem igazán érdekelte, ki van náluk ilyen korán reggel. Mivel hamarosan december lesz, egyre sötétebb a napnak ezen szakasza, így a lány nem igazán érzékelte az időt. Csak akkor kelt fel az ágyból, mikor az ébresztőórája már öt perce csörgött.

Odabattyogott az ablakához, s elhúzta a sötétítőfüggönyt. Szeles, esős nap elé néztek. Lory lopva odapillantott a kocsifelhajtóra, s meglepve látta, hogy egy kamion áll a házuk előtt. Még mindig nem akaródzott neki kimenni, ezért megvárta, míg a jármű gazdája elhagyja a házukat. Nem is kellett sokat várnia, már látta is, hogy egy középkorú, szakállas férfi pár dobozt egyensúlyoz, amiket aztán a csomagtartóba helyezett, majd beszállt a kamionba. Őt nem más követte, mint Lory apja. A lány nem akart hinni a szemének. Édesapja is beszállt a kamionba, majd elhajtott.

Lory elgondolkozott. Apja csak a cuccait vitte át az új otthonába, vagy már ő sem tér vissza? Az utóbbira nem is akart gondolni. Nem, az ő apja nem olyan, hogy búcsúzás nélkül hagyná itt a lányát. Ő mindig törődött vele, még akkor is, mikor kicsit szigorúbb volt vele a kelleténél.

A lány sóhajtva visszahúzta a függönyt, majd készülődni kezdett. Jó hosszan elidőzött a fürdőszobában, ami az ablaknál ácsorgással együtt elvette az idejét, így késésben volt.

Éppen a cipőjét vette fel nagy hévvel, mikor az anyja jelent meg előtte.

- Tudom, hogy láttad apádat elmenni.

- Igen, láttam - mondta Lory csendesen - Nem jön vissza ugye?

- Ne mondj ilyet kicsim - térdelt le mellé az anyja - Attól még, hogy köztünk nem alakultak jól a dolgok, még van egy csodás lányunk, akiről a világért se mondana le. Ahogy én sem.

Erre Lory nem mondott semmit, csak megkötötte a cipőfűzőjét.

- Szívem, miért ezt a koszos lábbelit veszed fel? Mi van azzal a szép cipővel, amit a múlt héten vettem neked? - kérdezte tőle az anyja.

A lány lenézett a kissé koszos, elnyűtt tornacsukájára.

- Ehhez van kedvem.

Az anyja megcsóválta a fejét. Lory felkapta a vállára a hátizsákját, s elhagyta a házat.

***

A hideg, csípős szél Lory arcába csapott, amint kilépett az ajtón, és az iskola felé vette az irányt. Nagyon hideg volt, s megbánta, hogy a nagy sietségben nem vett fel még egy plusz pulóvert. Megszaporázta lépteit, egyrészt azért, hogy felmelegedjen, másrészt pedig minél gyorsabban a suliba szeretett volna érni.

Már csak pár utcányira volt a sulitól, mikor érezte, hogy néhány esőcsepp a nyakába hullik. Majd ezeket újabbak és újabbak követték, míg végül hatalmas eső kerekedett. Lory futni kezdett, hisz esernyőt nem vitt magával, s már nem sok kellett hozzá, hogy bőrig ázzon.

Felhúzta a csuklyáját a fejére, s a földre szegezte a tekintetét. Így nem vette észre, hogy jön valaki vele szemben. Az idegen teljes testével nekiment a lánynak, nyilván ő sem vette észre, hogy nincs egyedül az utcán.

- Aú.. Ben? - lepődött meg a lány - Ha nem tudnád, a suli arra van!

- Ki mondta, hogy oda tartok? - vonta meg a vállát a fiú, s eltűrte homlokából a nedves hajtincseit.

- Csak nem lógni készülsz? Megint?

- Semmi közöd hozzá, Loretta - villantott Ben egy gúnyos mosolyt - Na csá - ezzel el is ment Lory mellett. Lory tátott szájjal bámult utána.

Lehet, hogy a kriptában kedves volt vele, de kutyából nem lesz szalonna! Ben sosem fog megjavulni, ugyanolyan züllött, nemtörődöm lesz, mint mindig.

***

- Minden oké? - Ethan termett Lory ,mellett, mikor a lány a szekrénye mellett azon tűnődött, vajon az apja visszatér-e valaha hozzájuk.

- Persze... Illetve... Nem - válaszolta halkan.

- Mesélj - nézett rá érdeklődve a fiú, s Lory eltűnődött, hogy egy ilyen kedves, jófej, aranyos srácnak, hogyan lehet, egy olyan bunkó a legjobb barátja, mint Ben. Cseppet sem hasonlítottak. Sem a külsejük, sem a tulajdonságaik.

Ethannek aranybarna, enyhén göndör fürtjei voltak, mint egy angyalnak, a szeme pedig gyönyörű sötétbarna. Kissé pisze orrát mindig felhúzta, valahányszor nevetett.

Ben teljesen más tészta volt. Neki egészen sötét, feketés, kócos, szélfútta haja volt. Mintha frizurája sosem látott volna fésűt. A szeme ellenben nagyon világoskék volt, s ha valaki belenézett azt gondolhatta, egy jófiú áll vele szemben.

Mindketten jóképűek voltak, de másképpen. A lányok nagy része Bent részesítette előnyben, mert benne meg volt a kalandvágy. Folyton megszegte a szabályokat, s a következmények egyáltalán nem érdekelték. Ethan ellenben két lábon a földön járt, s példás magatartású srác volt. Ezt a lányok valószínűleg unalmasnak tartották.

Lory elmesélte mi nyomja a szívét, s Ethan figyelmesen hallgatta, s megpróbálta feldobni azzal, hogy ez csak átmeneti állapot.

A lány úgy érezte a fiúban végre barátra talált.

16#

Hamarosan kezdetét vette a kiképzés. Maryann a házába hívta a vadászokat, hogy tanítson nekik egyet s mást.

–Először részletesen elmondom, a vámpírok elpusztítási módját – kezdte a hölgy – Az ezüst tőrötöket használva ártalmatlanná teszitek őket, majd a medál segítségével a szülőföldjükre juthattok. Nos, ott eltemetitek a szörnyet, ezután pár csepp, de tényleg csak pár csepp szenteltvizet öntötök rá.

–Esetleg megmondaná, honnan vegyünk? – kérdezte gúnyosan Ben.

Maryann levette a láncot a nyakáról, és eléjük tartotta. Lory nem bírta megállni, s a kezébe vette az ékszert, majd alaposan megvizsgálta. Az amulett ezüst színű holdkőből készült, amit fehérarany övez körül. Fehérarany lánc tartotta a gyönyörű ékszert. Ovális alakját spiráltartó és üveg gyöngyök díszítették. Érzéki megjelenése magával ragadta a lányt. A belsejében égszínkék folyadék volt, ami a csodálatos amulettet tökéletesen kiegészítette. Meseszép volt. 

– Ebben van a szenteltvíz – Maryann hangjára Lory megrezzent.

–Hadd nézzem meg – Ben ezzel kikapta a lány kezéből a láncot.

–Vigyázz rá – figyelmeztette Maryann –, nehogy elszakítsd!

– Mikor dönti el, hogy ki viselje? – kérdezte Ethan.

– Nemsokára.

****

Lory, Ben és Ethan Maryann kertjében álltak. Néhány nap volt hátra decemberig, úgyhogy eléggé hűvös volt odakint.

– Miért vagyunk idekint? – kérdezte Ben, s hallani lehetett amint fogait vacogtatja.

– Most kezdődnek a harci feladatok. Ennyire nem figyeltél? – kérdezte szemrehányóan Lory, majd összedörzsölte a kezét, s egy helyben toporgott.

Ekkor megjelent Maryann, kezében három, hosszú, hegyes bottal. Mikor eléjük ért mindhármuknak adott egyet-egyet, s elmondta a feladatot.

– Egymás ellen kell harcolnotok. Ez fejleszti az állóképességeteket és jobban tudtok majd harcolni a vámpírokkal. Párosával dolgoztok, Lory és Ben kezdi.

Az asszony egymással szembe fordította őket.

–Nem ütök meg egy lányt – mondta unottan Ben, Maryann felé fordulva. Ahogy kimondta egy erős ütést érzett a fején.

– Csak félsz, hogy megverlek – mondta Lory, s jól megmarkolta a fabotját, majd még egy ütést mért a fiúra.

– Fejezd be – kiáltotta Ben, majd botját a lány felé fordította. De Lory gyorsabb volt, s az övével kiütötte Ben kezéből a fegyvert.

– Nagyon szép, Loretta – dicsérte meg Maryann a lányt – Érzem, hogy te még sokra fogod vinni, mint vadász.

– Ez nem ért – mondta Ben – Egy: mikor kezdte akkor nem is figyeltem. Kettő: van bennem annyi, hogy nem ütök meg egy lányt.

– Csak irigy vagy, mert legyőztelek! Tanulj meg veszíteni – nevetett Lory.

– Ilyenkor óvodában érzem magam – sóhajtott Ethan.

****

Mikor Lory hazaért nagyon jó kedve volt amiatt, hogy jól teljesített Maryann óráján. Remélte, hogy az asszonynak igaza lesz, és kitűnő vadász fog válni belőle. Tudta, hogy ehhez rengeteg gyakorlásra lesz szüksége, de mivel kitartó lány volt, tudta, hogy sikerülni fog.

Jókedve hamar elillant, amint az emeletre érve látta, hogy apja a holmiját pakolja ki.

– Mikor költözöl? - kérdezte a lány halkan.

– A lehető leghamarabb - válaszolta a férfi. Lory nem szólt semmit, csak egy pillanatra lehunyta a szemét, majd szó nélkül bement a szobájába. Elővette kedvenc könyvét, s olvasni kezdte, de nem tudta lekötni, ezért Lory bekapcsolta a számítógépét.

Megnézte kik vannak online. Ethan köztük volt, ezért a lány írt neki egy üzenetet. Jól esne neki egy kis beszélgetés.

Szia.Szerinted jó volt ez az edzés?

Igen, nagyon hasznos volt- válaszolta szinte azonnal a fiú -Tetszett, hogy elverted Bent. Néha tényleg megérdemli.

Ezzel Lory egyetértett.

Emlékszel, mikor olyan rossz kedvem volt a suliban, s úgy éreztem egyedül vagyok?

Igen. Mi volt az oka?

Nos.. Előző nap tudtam meg, hogy a szüleim elválnak. Nem számítottam rá,és nagyon rosszul érintett...

Sajnálom... Nos, nem igazán tudom milyen érzés ez, de gondolom, hogy nem a legjobb... Bárcsak segíthetnék, de nem tudok...

Már az is elég, ha meghallgatsz!

15#

Az előző rész nem nyerte el a tetszéseteket? Mivel nem kaptam túl sok komit..:/ Ehhez a részhez legyetek szívesek írjatok. ;)

–Biztos, hogy nem jöttek utánatok? – kérdezte a vadászoktól Maryann, s közben elhúzta a függönyt az ablakon.
– Igen ­– válaszolt Ethan – Legalábbis mi nem láttuk őket.
– Mi pusztítja el teljesen a vámpírokat? – szólalt meg Lory.
– Hamarosan elmondom, de előbb szeretném hallani, hogy mit tudtatok meg – mondta az asszony, s kérdőn nézett rájuk–Csak azt, amit már eddig is tudtunk – sóhajtott Ethan – Újakat teremtenek. Ben lett volna az első áldozatuk, vagy Lory.

– Nem hiszem – szólalt meg Ben először azóta, hogy megérkeztek – Szerintem ha a visszatérést tervezik, akkor már sokkal hamarabb elkezdték. Biztos, hogy Riley csatlósai között is vannak újoncok. Ott volt az a két srác. Ők meg sem próbáltak megtámadni minket.
– Várjunk csak – állt fel Ethan a kanapéról, ahol eddig ült Ben és Lory között – A látomásom… Meg sem történt…
­– Bizonyára azért, mert sikerült megakadályoznod – jelentette ki Maryann.
– Miféle látomás? – kíváncsiskodott Lory, de kérdésére nem kapott választ.
Az idős hölgy a kávézóasztal felé nyúlt, s felvette az ezüsttőrt, amit Ethan adott neki vissza nem sokkal ezelőtt.
– Ez ­– emelte fel a fegyvert ­– egy időre megbénítja a vámpírokat. Mintha elájulnának. Egy idő után felébrednek, mintha mi sem történt volna. De , ami igazán megöli a fajtájukat az, ha eltemetik őket.
– Miért nem előbb mondta? – kiáltott fel Ben – Lett volna rá időnk…
– Hallgass végig. Nem mindegy, hogy hova. A szülőföldjükbe kell eltemetni őket. Akkor már nem ébrednek fel soha többé.
– Honnan tudjuk, hol születtek? Valamint, hogy juthatunk oda ilyen rövid idő alatt, ha még egy vámpírt is kell cipelnünk? – éretlenkedett Lory.
– Nyugalom, gyermekem. Nemsokára mindent meg fogtok tudni. De előbb, odamentek a konyhaszekrényhez, s a bal felső fiókból kivesztek magatoknak egy-egy tőrt. Vészhelyzet esetére.
Mindhárman azt tették, amit Maryann mondott.
– Nos, ha elfogtatok egy vámpírt – folytatta az asszony, mikor már mind a három vadász ismét vele szemben ült – ez a medál elvisz a szülőföldjére titeket – ezzel leemelt a nyakából egy ezüst színű nyakláncot, amin egy nagy, díszes medál csüngött – Ezt még nem kapjátok meg. Tulajdonképpen ez csak egyikkőtöket illeti. Azt a vadászt, aki elnyeri a vezető szerepét. Ezt pedig harci feladatokkal fogom eldönteni.
A hirtelen jött rengeteg információ mindegyiküket megrémítette.

******

– Elegem van abból, hogy ez a banya folyton csak össze-vissza beszél, de semmit sem tanít nekünk – fortyogott Ben, mikor már elhagyták Maryann házát, s hazafelé igyekeztek.
– Rengeteg mindent tanított már – ellenkezett Lory – Egy csomó hasznos dolgot közölt velünk, amire magunktól biztos nem jöttünk volna rá. Mondta, hogy lesznek harci feladatok is. Csak várd ki a végét.
– Igen, de mikor? Amikor, már mindhármunkat lemészárolt egy csapat vérszívó?
– Ő azért csak jobban tudja – szólt közbe Ethan is, aki nem szerette volna Ben és Lory vitáját hallgatni. Tudta, hogy a legapróbb ügyön is képesek órákig vitatkozni. 
Ben motyogott még valamit, majd másfelé terelte a beszélgetést.
– Na, és mégis melyikünk lesz a vezér?
– Azt majd ő eldönti – mondta Lory.
– Oh, akkor a kiskedvenc fog nyerni – morogta a fiú.
­– Hogy mondod?
– Ugyan egyértelmű, hogy ahogy a tanároknak, Maryannek is te vagy a kis pártfogoltja – grimaszolt Ben.
– Ezt szívd vissza!
– Nem fogom!
– Tudod, ha lenne benned egy csepp tisztelet, akkor téged sem kívánnának a pokolba a tanárok!
– Tudjátok mit? – kiáltotta Ethan – Ti maradjatok itt és veszekedjétek ki magatokat! De én inkább arra megyek! – ezzel a fiú lekanyarodott egy másik útra, amin reményei szerint minél előbb hazaérhet.
Ben és Lory  egymásra néztek, „ megöllek” pillantást vetettek egymásra, majd mindketten más-más irányba indultak el.

Nem igaz miért kell mindenbe belekötnie. Fú, de utálom!  Folyton kötekedik mindenkivel, és még csodálkozik, hogy felhúzom magam! Nevetséges!

Ben nem tudta, hogy ezeket a gondolatokat Lory szándékosan, vagy puszta véletlenségből küldte a fejébe. Volt egy olyan érzése, hogy a lányt ez cseppet sem érdekli. Ami a fiút illette ő azon húzza fel magát, mikor Lory próbálja kioktatni. Minden lében kanál, okoskodó strébernek tartotta, s attól még, hogy társak lettek a véleménye nem fog változni.

14#

A városban nagy volt a tömeg. Ethan bocsánatkérések közepette sietett át az emberek között, hogy mihamarabb  kiérjen a belvárosból. Sietett, s tudta fogy az idő. Magában újra felidézte azt a látomást, amit pár perccel ezelőtt látott…

Két, vérszomjas vámpír fogukat csattogtatva közelednek Lory felé. A lány menekülni próbál, de valaki nekilöki a falnak…

Ezután Ethan egy épületet látott, ami minden bizonnyal a temetőben lévő különös kripta lehetett.

A fiú a látomást követően azonnal felhívta Loryt, azonban a mobilja ki volt kapcsolva. Fogalma sem volt arról, hogy a lány miért ment egyedül a temető közelébe, de nem volt ideje ezen gondolkodni. Lassan kiért a belvárosból, s futva tette meg a temetőhöz vezető utat. Hogy mit fog kezdeni a vámpírokkal? Azt még nem döntötte el, de Loryt nem hagyhatja cserben.

Épp befordult a temető utcájába, s felmerült benne, hogy talán értesítenie kéne Maryannt a történtekről, mikor meglátta az asszonyt a szemközti utcába befordulni. Odarohant hozzá.

– Maryann! De jó, hogy itt találom! – állt meg a hölgy előtt.
– Ethan! Mire ez a nagy sietség?
– Látomásom volt… Loryt a temetőben megtámadja két vámpír. Pontosabban a végében lévő kriptában. Felhívtam de ki van kapcsolva – hadarta el egy szuszra a fiú.
– A kripta… Gondoltam, hogy megint odamennek… Az a búvóhelyük… Figyelj rám! Kerüld meg a temetőt. A kriptának hátsó bejárata is van, ne az elsőn menj be, mert az minden bizonnyal zárva lesz. A belseje hatalmas, de ha egyenesen mész rátalálsz az úgymond gyűléstermükre. Nemrég láttam arra ólálkodni Bent is. Nem tudom mit kereshetett ott, de szerintem rosszban sántikál…
– Tehát maga szerint is…
– Majd később elmondom! Tessék… – ezzel az asszony a köténye alól előhúzott egy tőrt – A vámpírokat csak az ezüst öli meg. Az sem végleg csak átmenetileg. De az elpusztításukról majd tanítok egyet s mást. Kezdetnek ez is elég. Ha ezzel megszúrod őket akkor egy ideig nem kell velük törődni. A lényeg, hogy hozd ki a lányt, míg nem késő!

******

– Ugye nem gondolod, hogy egyedül szembe tudsz velük szállni? Annyira a te erőd sem nagy… – mondta Lory, miközben igyekezett, hogy ne verje be a fejét az alacsony mennyezetbe.
– A filmekben mindig működik. A tűz elpusztítja a vámpírokat. Király leszek!
– Furcsa, hogy hirtelen mennyire elkezdtél hinni az egészben…
– Még mindig nem hiszek teljesen, de ha te tudsz olvasni mások gondolatában, én meg tüzet tudok kilövellni a kezemből, akkor miért ne létezhetnének vámpírok is?
Még mentek egy darabig, majd az egyik út végén fényt láttak beszűrődni.
– Ott van a kijárat – szólt Ben – Menj ki rajta, én pedig erre megyek – mutatott egy másik út felé.
– Még mindig nem értem miért nem jössz ki te is?
– Mert akkor utánunk jönnek, és mind ketten nagy bajba kerülünk. Na, menj! – ezzel Ben lazán elindult.
Lory tett pár lépést a kijárat felé, majd hátra fordult, s még látta Bent. Mielőtt még meggondolhatta volna magát, futva elindult a fiú után.

Nem kellett sokat mennie. Egy kis kanyar után megpillantott egy nagy, kör alakú helyiséget. Nem ment be, hanem odalapult a falhoz, s elbújt, egy kőtömb mögé.
– Ben! ­– hallatszott Riley hangja – Hát ideértél! Hol hagytad a kis barátnődet?
– Nem a barátnőm, és megszökött – jelentette ki Ben.
­– Oh, nem tudja, miről marad le! 
– Szerintem nem igazán próbáltad megakadályozni, hogy elmenjen! – hallatszott egy másik hang – Pedig Riley tudna vele mit kezdeni! – erre mindenki elkezdett nevetni.
– Most mi lesz? – kérdezte Ben.
Lory egy kicsit elhúzódott a faltól, hogy lássa a benti eseményeket.
– Most – szólt Riley, s tett pár lépést Ben felé – Már közénk fogsz tartozni! – ezzel a vámpír kivillantva éles fogait nekiszaladt a fiúnak. De Ben bevetette az erejét, s a tűz, ami egyenesen Riley arcába ment megijesztette a csapatot.
– Nocsak – lapult le egy kicsit Riley –, úgy tűnik, vadásszal van dolgunk. Vagy valami mással… 
– Egy rossz mozdulat – kiáltotta Ben ­– és mindegyikőtöknek vége!
Erre a vámpírok elkezdtek nevetni.
– A tűzzel nem sokat árthatsz nekünk – mondta Riley, majd felvette támadóállását, akár egy vadállat, s már készült rávetni magát a fiúra, mikor beleszagolt a levegőbe.
– Van itt még egy ember a fiún kívül…
Ben meglepődött. Ezek szerint Lory nem tette azt, amit mondott, hanem idebent maradt. Ennek nem lesz jó vége!
Eközben Lory szorosabban simult a falhoz, s igyekezett visszatartani a lélegzetét. A vámpír ruganyos léptekkel elindult felé. A lány tudta: felesleges lenne menekülni. Hisz úgyis elkapnák. 
Riley szinte odasuhant a lányhoz, mire Lory az ijedtségtől sikított egyet. A vámpír a lány torkára tette a kezét.
– Te nem tanulsz a leckéből? – sziszegte az arcába, majd a hajánál fogva berángatta a terembe, s odalökte Ben mellé.
– Miért nem mentél ki, ahogy mondtam? – kérdezte Ben Lorytól, miközben megfogta a lány karját, hogy el ne essen.
– Nem tudom…
– Most, hogy mindannyian itt vagyunk – zengett Riley hangja – elkezdhetjük! Craig, Stefan! Ti menjetek a fiúra és végezzétek el a dolgot. Én a lányt veszem kezelésbe!
Ben ereje segítségével egy ideig fel tudta tartani a két vámpírt, akik rá akartak támadni.
Riley ellenben le tudta fogni Loryt.
– Hm… Jó illatod van – suttogta a vámpír a lánynak – Tudod, általában a vadászoknak rendkívül kellemetlen szaguk van. Legalábbis mi így érezzük. De neked… Felettébb kellemes… – simította Lory haját a füle mögé. A lányt kirázta a hideg. Már meg sem próbált kiszabadulni, tudta, hogy felesleges. Riley még jobban szorította magához, s Lory reszketve várta, mikor fogja megtenni…
Egyszer csak az őt szorító kar elengedte, Riley egy nyögés kíséretében a földre rogyott. Lory megfordult, s meglepve látta, hogy mögötte Ethan áll, kezében egy tőrrel.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte őt Lory.
– Majd elmondom. Maradj itt – majd Ethan szaladni kezdett, s a tőrrel leszúrta a Benre támadó vámpírokat is. Azután egy kis csapatmunka kellett. Ben tűznyalábokkal hárította a maradék három vámpírt, majd Ethan őket is a földre terítette a fegyverrel. 
– Haver, ez meg mi a frász volt? – kérdezte Ben Ethantől, mikor már az összes vámpír a földön feküdt.
– Odakint elmondom, de siessünk, nehogy magukhoz térjenek, míg bent vagyunk. Mindhárman futásnak eredtek, s a kripta hátsó ajtaján keresztül távoztak.
– Most már elmondod mi volt ez az egész? – kérdezte Lory, mikor már mind kint voltak.
– Elmondom. De előbb menjünk el Maryann-hez. Ő tudja hogy kell elpusztítani őket.
Lory bólintott.
– Te is jössz Ben? – fordult barátja felé Ethan.
– Ezek után? – tette a fiú Ethan vállára a kezét – Már tudnom kell, hogyan nyírjam ki őket.

13#

Köszönöm a komikat!:))) Nagy kérés lenne, ha most 5-öt kérnék?:$$ Lenne egy kérdésem: Ti hogy képzelitek el a szereplőket?

Lory hasra feküdt a földön. Ha elfutna az zajt keltene, s minden bizonnyal azonnal elkapnák. A szájára szorította a tenyerét, s visszafojtotta lélegzetét. Óvatosan felemelte a fejét, s kilesett pár levél közül. Már senki se nézte őt. A lány halkan kifújta a levegőt. Ez meleg helyzet volt! Jobban felemelkedett, s látta, ahogy a vámpír mond valamit Bennek, aki pár másik fiúval a nyomában elindult a kripta belsejébe. Lory valahogy sejtette, hogy nem csak egy vámpír van abban a bandában.

   Meglátjuk hogyan teljesíti a próbát!

A lányt kirázta a hideg. Ez a gondolat az egyik srác fejében hangzott el. Próba? Milyen próba? Lory egyre kíváncsibb lett, s az a képtelen ötlet fordult meg a fejében, hogy a srácok után megy.  Ekkor ágak reccsenését hallotta maga mögül, s valaki a hajánál fogva durván felrángatta a földről.

– Hát itt van a kis betolakodó! – kiabált rá a vámpír. Még jobban szorította a lányt, aki kétségbeesetten próbált szabadulni. Az egész testében remegett, s félelemmel nézett a fiúra, akinek időközben előbújtak hegyes szemfogai, s azokkal vicsorgott rá vészjóslóan.

 ­– Kémkedni támadt kedved? ­– s ezzel közelebb húzta magához Loryt. Mindkét kezével átkarolta, mélyen beszívta az illatát, majd a fülébe suttogta:

– Ugyanolyan gyönyörű vagy, mint voltál!

Lory egyre jobban vergődött a karjaiban, erősen próbált kiszabadulni, de a vámpír ezt meg sem érezte, s nevetett a lány kísérletén.

– Ha annyira meg akarod nézni, amint a kis újoncunknak megtartjuk a beavatási szertartást, hát tessék! Szabad az út! Végignézheted az egészet, hisz van egy kis esélye arra, hogy túléli. Utána aztán, te is követheted!

–Ne is álmodj róla! – Lory próbálta magabiztosan kiejteni ezeket a szavakat, de hangja megremegett, amin a vámpír szintén jót derült. Magával szembe fordította a lányt, aki igyekezett kerülni a tekintetét, de az a barna szempár megint elbűvölte…

********

A következő kép, ami Lory szeme elé tárult, az a kripta belseje volt. Még a bejáratánál álltak, onnan tekintett befele. Odabent hatalmas volt a sötétség, csak pár falra helyezett fáklya nyújtott némi világosságot. Ben és a többi fiú bent álltak, láthatóan a vezetőjük nélkül nemigen mennek sehová.

Loryt a vámpír még mindig erősen tartotta, de most már csak az egyik karját szorította feltűnésmentesen.  

­–Nézzétek kit találtam odakint! – kiáltott oda a többieknek. Erre mindenki feléjük fordult.

–Ő meg mit keres itt? – lépett elő Ben.

–Viccesnek tartotta, hogy utánunk kémkedik. De most biztos nem fogja élvezni a helyzetet!

–Riley, mire készülsz?   

–Nyugalom, Ben! Vicces lesz! – ezzel a vámpír előre lökte Loryt, majd hátrafordult, s a kripta bejáratát becsukta. A falról levett egy fáklyát, s odalépett a társaihoz.   

­–A lány veled fog menni!    

–Minek? Egyedül is meg tudom csinálni, csak a nyakamon lenne!          

–Mert én azt mondtam! Közénk akarsz tartozni, Ben?     

A fiú bizonytalanul bólintott.

– Akkor veled megy és kész! A megbeszélt helyen találkozunk! – ezzel a többivel együtt elindult még beljebb, az épület belsejébe, majd lassan elnyelte őket a sötétség.

Lory és Ben ottmaradtak egyedül.

–Na, jössz? – kérdezte türelmetlenül Ben.                                  

–Úgy nézek én ki? – kiáltotta a lány, majd odament a kripta bejáratához, s kétségbeesetten próbálta kinyitni. De nem sikerült neki.

– Te meg mit csinálsz? Gyorsan körbejárjuk a helyet, aztán mehetsz is! 
– Tök jó, hogy te ilyen lazán veszed az egészet! Tényleg nem értelek téged! Mi a fenének akarsz te pont ezek közé tartozni? Miért akarsz egy lenni közülük? Nem hiszem el, hogy ilyen könnyen hagyod, hogy átváltoztassanak! Képtelen vagyok felfogni, hogy valaki is olyan akarjon lenni, mint ők! ­
­– Te meg miről beszélsz? – kérdezte Ben elképedve.
­– Jaj, ne tégy úgy, mintha nem tudnád! Hihetetlen, hogy vámpír akarsz lenni!
– Hogy mi van? Esküszöm te nem vagy normális! Már mindenbe ezt képzeled bele! Jó, lehet, hogy a srácok kissé érdekesek, de nem vámpírok!  
– Ezt a szöveget ők tanították?  Ne nézz teljesen hülyének!  A beavatási szertartásodon vagyunk, nem fogom elhinni, hogy neked fogalmad sincs mi folyik itt!
– De pontosan tudom! Ez egy egyszerű bátorságpróba, és ha teljesítem végre közéjük tartozhatok! Végre menő lehetek!
– Oh, szóval szerinted a vámpírság menő?
– Hagyd már abba! Ez csak egy egyszerű feladat! Én pedig csak be akarok kerülni a csapatukba, mert ők a legnagyobb arcok a suliban!
– Szóval te csak… Menő akartál lenni? Népszerű a suliban? – esett le Lory álla. Ben teljesen őszintének tűnt. Lehet, hogy tényleg fogalma sincs róla, hogy vámpírrá akarják változtatni?
– És… ­Mi van az erőddel? Majdnem felgyújtottad a sulit!
Ben lesütötte a szemét.
– Nem az volt az első alkalom… Már jó párszor megtörtént velem, akárhányszor dühös voltam. Nem tudom miért történt, és én magam is félek tőle…
­­– Tehát az erőd tök természetes, de abban nem hiszel, hogy vámpírok léteznek? Fura szerzet vagy…

– Azt az ajtót nem fogjuk tudni kinyitni – mutatott a bejáratra Ben – De van egy másik kijárat. Gyere!
Lory vetett még egy pillantást az ajtóra, majd követte a fiút. Végtelennek tűnő folyosókon haladtak keresztül, rengeteg elágazás volt, de Ben csak egyenesen ment. Voltak rettentően szűk folyosók, volt ahol, nem voltak fáklyák, így kénytelenek voltak a sötétben tapogatózni.
– Kívülről nem is tűnik ilyen nagynak! – mondta Lory.
­– Persze, hiszen most a föld alatt vagyunk! Riley azt mondta, hogy itt rengeteg veszélyes dolog van, s nagyon sok olyan rész is, amit még ők sem fedeztek fel. A feladatom egyszerű: csak körbe kell járnom a megadott útvonalon a helyet, s mikor végeztem odamegyek a megbeszélt helyre. De előbb kijutatlak innen.
– Jobban tennéd, ha te is kijönnél. Hidd  már el nekem, hogy nem azok, akiknek mondják magukat!
­– Nyugi, hiszek neked! De ha nem megyek oda utánunk jönnek!
– Inkább leszek vámpír, minthogy menekülj előlük?
– Ne aggódj! Megtalálom majd a módját, hogy eltűnjek! Hisz ne feledd: lyukat égettem a falba. Csak elbánok velük.   

12#

Az ebédlő tele volt éhes diákokkal, akik csak arra vágytak, hogy a mai menü ehető legyen. Az asztalok tömve voltak, a sor egy "éhező" tanuló számára több kilométer hosszúnak tűnt. Ethan épségben kiverekedte magát a tömegből, s nagyon vigyázott rá, hogy tálcájáról le ne essen az étel. Tekintetével szabad hely után kutatott, s meglepetésére két asztal is üres volt. Vagy mégsem. Az egyik mellé épp most ült le egy négytagú társaság, Ashley és három barátnője. Ethan nagyot sóhajtott. Ha lenne benne egy csepp bátorság, odamenne és leülne Ashley mellé az egyik szabad helyre, s beszélgetnének egy jót. A fiú már el is képzelte a jelenetet, ahol mond egy csomó jó viccet, bókol a lánynak, majd elhívná egy randira. De Ethan tudta, hogy ez sosem fog bekövetkezni, Ashley sosem mutatkozna együtt egy ilyen lúzerrel, mint Ethan.

Éppen ezért a fiú a másik asztal felé vette az irányt, ami szintén nem volt teljesen üres. De Ethannek nem kellett tartania attól, hogy elzavarják, ugyanis az asztalnál Lory ült egyedül, s a salátáját piszkálta. Látszólag vele sem akarnak egy asztalnál enni a többiek. Vagy csak a lány szeretett volna egyedül enni?

 Mikor Ethan leült mellé, Lory levette a szemét az ételéről, amibe még bele sem kóstolt, s szája szegletét próbálta mosolyra húzni.

– Mi az? Rosszabbul nézel ki, mint reggel – mondta neki Ethan.

– Kösz. A csajok szeretik ezt hallani.

– Nem úgy értettem! Mi történt?

Lory sóhajtott.

– Majd elmondom. Itt túl nagy a tömeg – mondta, s körülnézett.

– Oké, akkor csak azt mond el, hogy mivel kapcsolatos.

– Bennel.

– Sejtettem – forgatta a szemét Ethan – Mit csinált már megint?

– Majd megmutatom, egyébként nem hinnéd el. Habár tekintve a közelmúlt eseményeit, talán nem fogsz csodálkozni.

– Oké, most már egyre kíváncsibb vagyok. Mond már el!

– Előbb egyél! A szekrényemnél találkozunk! – ezzel Lory fogta a tálcáját, rajta az érintetlen salátájával, s már el is nyelte a tömeg.

****

– Mutathatom? – Lory körbe-körbe pislogott a folyosón, hogy nem jön-e arra senki. Miután látta, hogy tiszta a levegő, elhúzta a szemetest az útból. Igazából azt azért tolta oda az "incidens" után, hogy a többi diák ne kérdezgesse az igazgatót, hogy miért van egy lyuk a betonfalon.

– Ez Ben műve – jelentette ki a lány.

Ethan összevonta a szemöldökét.

– Ezt hogyan csinálta? – tapogatta meg a lyuk körüli falat.

– A puszta kezével. Mikor kérdőre vontam a tegnap este miatt bedühödött, és azt mondta ne szóljunk bele a dolgaiba. Majd remegni kezdett és... Minden olyan gyorsan történt! Egyszer csak a kezéből tűzgolyót lövelt ki és... Nagyon megijedtem, de úgy tűnt ő jobban, ezért elszaladt, de előbb azt mondta nekem, hogy ezt ne említsem meg senkinek.

Ethan tátott szájjal hallgatta mindezt. Majd megrázta a fejét.

– Ez nem az a képesség, amiről Maryann beszélt? Nem lehet, hogy neki is előjött?

– Nem hiszem. Ő azt mondta a harmadik erő a varázslás. Bennek varázslónak kéne lennie, varázsigéket kéne olvasnia. Nem pedig gyújtogatnia!

– De ő is vadász. Lehet, hogy Maryann tévedett, és mégsem az a harmadik erő.

– Biztos, hogy tévedett. De nem abban, amit mondasz. Ben nem vadász, az ki van zárva!

– Lory! Azt hittem te hiszel az egészben! Bízz már meg Benben! Jó srác, egész kiskorunk óta ismerem és...

– Attól még lehet más. Nem vadász, hanem... Valami más!

– Lory, higgadj le! Attól még, hogy Ben azokkal a srácokkal lóg, meg hogy felgyújtja a sulit még lehet jó. Még lehet jó vadász!

– Bocsi, de én nem hiszek ebben! Nem hiszek Benben, amíg észhez nem tér, vagy ki nem derül valójában micsoda.

***

Tanítás után Lory hazafelé igyekezett. Nagyon fújt a szél, ami hosszú, világosbarna haját folyton a szemébe lógatta. A lány megállt, s táskájából hajgumit halászott elő, hogy azzal összefogja a haját. Mikor viszonylag rendben volt a frizurája összehúzta magán a kabátját, s elindult az út túloldalára. Ott pár érdekes alakot vélt felfedezni. De köztük volt egy ismerős arc is... Ben, és a "bandája". Nagy léptekben haladtak, kezüket zsebükbe csúsztatták. Pont mikor Lory átért az út túloldalára, akkor haladtak el előtte, tőle alig egy méterre. Rögtön kiszúrta Bent, s a fiú is őt. Tekintetük egy pillanatra összetalálkozott, s mindketten szúrós szemmel néztek a másikra. Lory elkapta a fejét, s folytatta útját az ellentétes irányba. De valami nem hagyta nyugodni,s folyton hátrafordult, hogy lássa miben mesterkednek. Furdalta a kíváncsiság, ezért mielőtt meggondolhatta volna magát utánuk igyekezett.

Minden fa és oszlop mögé elbújt, s onnan leste őket. Tudta, nagyon jól tudta, hogy az egyik fiú vámpír, de ennek ellenére követte a csapatot. Kissé meglepődött, mikor rájött, hogy a temetőbe tartanak. Ott a hátsó kerítést vették igénybe, azon keresztül másztak át, s mikor földet értek a kriptaszerű építmény felé igyekeztek. Lory halkan követte őket, s látta, hogy nem mennek be az épületbe, hanem előtte leülnek. Ezen nagyon csodálkozott, ugyanakkor örült is neki, hiszen ki tudja mi van ott bent.

A növények mögé rejtette magát, s igaz látni látta őket, azt nem hallotta miről beszélnek. Most kell a képességét próbára tennie! Erősen koncentrált, s igyekezett kihallani a vámpírsrác gondolatait. De sajnos nem járt sikerrel, ezért elhatározta, hogy közelebb merészkedik. Október vége volt, ennek ellenére még  voltak friss növények a gazok között. Lory orrát nagyon csiklandozta valami, s attól félt menten eltüsszenti magát. Az viszont egyenlő lenne a lebukással, hisz ilyen távolságból az emberi fül is meghallja a tüsszentését. Lory összeszorított a száját, nyelvét pedig a szájpadlására tapasztotta, így próbálva elnyomni a tüsszentését. Mikor azt hitte elmúlt a veszély, kifújta a levegőt. Mikor pedig újra vett egyet már nem tudta elnyomni a tüsszentést.

– Hap..ci! - Lory még jobban elbújt a növények közé, s a szájára tapasztotta a tenyerét. Alig mert levegőt venni. Óvatosan kilesett a növények közül, s látta, hogy az összes tekintett az ő irányába fordul...

11#

Lory ledobta a táskáját az előszobában és a konyhába sietett megnézni hogy áll a vacsora, ugyanis rendkívül éhes volt. De meglepetésére ott senkit sem talált, pedig anyja esténként mindig a konyhában sürgött-forgott és vacsorát készített. A lány a konyha ajtajából látta, hogy szülei a nappali kanapéján ülnek, és csendben beszélgetnek. Nem akarta megzavarni őket, ezért csendben a szobája felé vette az irányt.

- Loretta idejönnél, kérlek? - édesanyja szavát hallotta a nappali felől. Ezek szerint mégsem volt olyan csendben, mint hitte. Lory sóhajtott és bement a helyiségbe, ahol szülei a  kezüket tördelve ültek, egymástól kissé eltávolodva. A lány leült a velük szemközti fotelbe és kíváncsi pillantást vetett rájuk. Eldöntötte, hogyha a rossz teljesítménye lesz a téma már megint, szó nélkül el fogja hagyni a nappalit.

- Fontos dologról szeretnénk veled beszélni... - kezdte az apja - Nyilvánvalóan észrevetted, hogy mostanság édesanyád és én elég sokat veszekszünk...

Igaz, ami igaz, az utóbbi időben mindennaposak voltak a viták a házban, s napról-napra egyre nagyobb lett a feszültség. De Lory azt gondolta ezek még a legjobb házasságban is előfordulhatnak, épp ezért nem is tulajdonított ezeknek nagy jelentőséget.

- Mindenen összekapunk - vette át a szót az anyja - Egy időben párkapcsolati tanácsadásra jártunk, de ez sem hozott eredményt. Ezért arra az elhatározásra jutottunk, hogy talán... külön kéne folytatnunk...

- Elváltok? - lehelte Lory.

- Attól tartunk... - nézett le a földre az apja. Lory kerek szemekkel, érthetetlenül meredt a szüleire. Igaz a vitáik hangosak voltak, de Lory nem úgy ismerte a szüleit, akik a legkisebb akadálynál feladnák. Hisz több mint tizennyolc éve házasok, ennyi évet nem lehet egyszerűen a szemétbe hajítani. Lory pislogott párat, majd a pulóvere cipzárjával kezdett matatni.

- És... Én melyikötöknél maradok? El kell költözzem valamelyikkőtökkel, vagy...

- Szívem te velem maradsz! - mondta az anyja - Apád költözik el. Közös megállapodás volt.

- Közös? - állt fel Lory - Közös? Hisz engem meg sem kérdeztetek! Az én véleményemre nem is adtatok! Az, hogy én mit szeretnék nem is számított! Pedig tudtommal tizenkét éves kor után a gyerek döntheti el kinél szeretne maradni!

- Kinél szeretnél maradni? - kérdezte halkan az apja.

- Mindkettőtöknél... - potyogtak Lory könnyei - De ez nem lehet úgyhogy... Akkor itt maradok anyával...

- Szívem... - az anyja át akarta ölelni, de a lány lerázta magáról a kezeit.

- Hagyjatok békén...

***

 - Mi a baj? Olyan nyúzott vagy! Nem aludtál az este? - kérdezte Ethan Loryt másnap tanítás előtt. A lány nem válaszolt, csak nekidöntötte a fejét a hideg falnak, és behunyta a szemét.

- Érezted már úgy, hogy a te véleményed sosem számít, és senkit sem érdekel mit is akarsz igazából? - kérdezte aztán a fiútól.

- Hát... elég gyakran. A suliban a legtöbben semmibe vesznek, emlékszel?

- És a családod? Nekik sem számít?

- Hogyne számítana? Hisz ettől család egy család! Mindent együtt beszélünk meg, mindenki fontos! Ez a lényege az egésznek... Miért? Valami baj van otthon?

Lory megrázta a fejét. Most nem akart erről beszélni.

- Beszéltél Bennel? - terelte más felé a szót.

- Nem. Hívtam tegnap, miután láttuk, de ki volt kapcsolva. Ma meg még nem találkoztam vele. Remélem nem keveredett semmi bajba!

- Hát én is...

***

*Aznap az iskolában*

Lory a menza felé igyekezett. De előbb a szekrényéhez tartott, hogy pénzt vegyen ki a tárcájából. A folyosók szinte üresek voltak, mindenki az ebédlőben volt. A lány belemerült  a gondolataiba, a tegnap esti eseményeken tűnődött, azon, hogy vajon hogy lesz tovább így, hogy kettéválik a családja... Annyira kizárt a külvilágot, hogy nem is látta merre megy, csak arra eszmélt fel, hogy nekiütközik valakinek.

- Bocs... - motyogta.

- Vigyázz már! - szólt az alak. Lory felismerte a bunkó modorát.

- Szia Ben! - köszönt neki karba tett kezekkel.

- Hello... Elengedsz? - morogta Ben, és megpróbálta kikerülni Loryt. De a lány folyton az útjába állt.

- Nem! Addig míg meg nem mondod miért nem jöttél el tegnap este?

- Mondtam már, hogy zagyvaság az egész! -sziszegte a lehető leggonoszabb hangján Ben, de Loryt nem törődött ezzel.

- Bizonyára az nem zagyvaság, hogy a suli előtt lógsz azokkal a különös srácokkal! Azok nem megbízhatóak Ben! Bajba sodorhatnak! Ráadásul az sem biztos, hogy emberek...

- Ki vagy te az anyám?! Tojok a véleményedre tudod? Jó lenne, ha leszállnál rólam te is és Ethan is!

- Hisz ő a legjobb barátod!

- Nem érdekel! Hagyjatok a hülyeségeitekkel! Elegem van abból, hogy mindenki megmondja mit tegyek! Nem tudsz te semmit!

Miközben Ben beszélt látszott rajta, hogy kis híján ferobban. Az arca kivörösödött, szeméből áradt a rosszindulat, a nyakán látványosan lüktetett az ér. A tenyere izzott, és a fiú úgy érezte menten kigyullad. Nem is tévedett sokat... Összeszorította  a kézfejét, és felemelte a kezét. Két tenyere között tűzgolyó lebegett, s mikor hirtelen leengedte a karját az nekicsapódott a falnak. A betonfalon így egy füstölő lyuk keletkezett.

Lory felsikoltott, Ben pedig értetlenül nézett a tenyerére.

- Mi volt ez?! - kérdezte hisztérikusan a lány - Mi vagy te?

10#

Köszönöm a komikat!♥ (4 ;D)

- Ma meg kell látogatnunk Maryann-t. Mindhármunknak!- jelentette ki Lory Ethannek tanítás előtt - Szerinte - és szerintem is - a gyilkosságokat vámpírok követték el... - a lány ezt halkabban mondta, majd óvatosan körülnézett, nehogy valaki meghallja miről beszélnek.

- Én... Én nem tudok elmenni, és szerintem Bent nem lehet rávenni erre. Nem érdekli az egész! - mondta Ethan.

- Várj! Miért nem tudsz jönni?

- Az informatika klub összeül ma... Valami új programon dolgozunk és...

- Te egy hülye klub miatt kihagynád ezt a fantasztikus kalandot? Egyébként ez szörnyen fontos! Lehet, hogy nektek nem, de nekem igen, és nagyon nem szeretném, ha a.. khm.. lények még több áldozatot ejtenének a városból! Gondolj bele a családunkat is megtámadhatják, védtelen embereket ölnek meg, és téged ez hidegen hagy? Már megbocsáss, de az informatika klub egy csapat gyíkarc, ne legyél te is az! Te légy vadász, ahogy én!

Ethan először nem is tudta mit mondjon, de aztán sóhajtott egyet, és bólintott.

- Rendben. Legyen! De Ben tuti, hogy nem jön!

- Az legyen az én dolgom! Te csak légy Maryann házánál este hétre!

*****

- Ben! Ben! Figyelj már! - Lory már öt perce szólongatta a fiút, aki nem volt hajlandó kivenni a füléből a fülhallgatót. A lány már azt fontolgatta, saját maga tépi ki belőle. Végre Ben kihúzta az egyik füléből, és kérdőn Loryra nézett.

- Érdekel az ügy vagy nem? - kérdezte határozottan tőle a lány.

Ben még mindig bamba arccal nézett Loryra.

- Este hét, Maryann háza! Ne késs el! - ezzel Lory hátat is ordított, mivel már így is ideges volt. Ben még egy apró nézéssel is fel tudta bosszantani.

- Mi van? - Ben végre teljesen eltette a zenelejátszóját, és Lory elé sietett, aki távozóban volt.

- Jól hallottad! Nincs kifogás, ez mindhármunk ügye!

- Ki vagy te a főnököm? Már ezerszer mondtam, hogy nincs semmilyen "ügy"! Csak ti vagytok ilyen naivak, hogy bármit elhisztek, egy őrült öregasszonynak!

Lory nagyon bedühödött. Legszívesebben lekevert volna egy hatalmas pofont a fiúnak, hogy észhez térítse. De vett egy mély levegőt, és beszédre nyitotta a száját. Azonban hirtelen elhomályosult körülötte minden, szédülni kezdett. De nem ájult el, hanem egy hangra lett figyelmes...

Az újoncokat ki kell képezni! Már túl sok embert öltek meg, és ők is kezdenek gyanakodni!

Lory körbenézett - már amennyire jelenlegi állapota engedte - és a homályban csak egy arcot vélt felfedezni. Az ő képe tiszta volt, s mikor ránézett a hang is hangosabban szólt. Az arc pedig ahhoz a sráchoz tartozott, aki Greg buliján becsalta a szobába.

Amilyen hirtelen jött, olyan hamar el is múlt a szédülés és a hang is elhalkult, majd teljesen meg is szűnt.

- Jól vagy? - fogta meg Lory könyökét Ben. A lány nem válaszolt, csak ez előbbi eseményen tűnődött. Különös... -gondolta -Nagyon különös! Lehet, hogy...

- Mondtál valamit? - Ben elkerekedett szemmel nézett Loryra. A lány nagyon meghökkent. Ha az van, amire ő gondol, akkor...

- Várj! Ezt hallod? - Lory behunyta a szemét, és erősen koncentrált a mondandójára. Érezte, hogy nem sikerült a terve. Áh gondolhattam volna, hogy olyan lúzer vagyok, hogy ez nem megy...

- Ebben igazad van! - szólalt meg Ben, aki épp a telefonját piszkálgatta, ugyanis üzenete érkezett.

Lory eltakarta a száját. Tényleg az volt amire gondolt! Az a különös szédülés, valamint az, hogy homályosan látott, és a hang azt jelentette, hogy akkor éppen annak a srácnak a gondolatában olvasott. Ben pedig mindkét gondolatát hallotta. Csak az volt rejtély számára, hogy mikor koncentrált a képességére miért nem sikerült... Arra a következtetésre jutott, hogy még újonc. Saját magát is meglepte, hogy nem ijedt meg, pedig egy vámpír gondolataiban olvasott. Izgatottság és öröm töltötte el. Legszívesebben megölelte volna az előtte álló fiút, de mivel iszonyatosan haragudott rá, nem tette. Helyette visszament - vagy inkább szökdécselt - Ethanhez, hogy elújságolja neki a hírt.

***

- Tudtam, hogy nem jön el! - Ethan és Lory már fél órája fagyoskodtak Maryann háza előtt, Benre várva. Holnap leszedem a fejét!

Ethan megrázkódott.

- Ne csináld ezt légyszí!  A frászt hozod rám!

- Bocsi... Szerintem menjünk be, úgysem fog már jönni...

Ethan helyeselt, majd kopogtatott a faajtón. Maryann ajtót nyitott.

-Áh, még mindig csonka a csapat. - csóválta a fejét - Megmondtam, hogy együtt jöjjetek! - ezzel becsapta előttük az ajtót.

- De, de ... Előjött a képességem! - kiabált Lory, de az öreg hölgy nem hallotta meg- vagy csak nem akarta meghallani.

Lory csalódott volt. Azt gondolta ma végre többet is megtudhatnak. De Ben miatt várniuk kell még.

Ethannel gyalog indultak haza. Csendben mentek. Lory csalódott volt, és dühös, Ethan pedig amúgy sem az szószátyár típus.

A lány a földet bámulta, mikor Ethan megragadta a karját.

- Az ott Ben?

Lory felnézett. Éppen a suli előtt haladtak el. A lépcsőn ülve Bent vélte felfedezni, amint pár sráccal beszélt. Lory alaposabban megnézte a fiúkat. A többségük már végzős lehetett. Majd elakadt a lélegzete...

- Ott a vámpír! - suttogta alig hallhatóan. Igen, tényleg az a srác is ott volt , éppen ő beszélt Bennel. De vajon mióta lóg Ben ezekkel a srácokkal? Lehet, hogy tudja mifélék? Vagy nem is érdekli őt? Esetleg... ő is egy lenne közülük?

9#

Itt is az új!:D Köszönöm a komikat!:D ( 4 :D )

- Oké, és most hallasz? - Lory becsukta a szemét, és erősen koncentrált. Elképzelte, ahogy a szavak a fejéből átrepülnek Ethan fejébe.

- Nem, még most sem - Ethan felállt a padról, amin az egész ebédszünetüket töltötték. Lory ugyanis minél előbb szerette volna kifejleszteni képességét.

- Ezt nem hiszem el!- a lány átvetette válla fölött a táskáját, és Ethan nyomában a osztályterembe igyekezett. - Semmit sem haladtunk, pedig én mindent beleadtam! Csak ez a hülye fejfájás maradt meg, amitől tiszta ideg leszek...

- Ne aggódj! Ez biztos nem egyik- napról a másikra történik. Kell egy kis idő. Talán majd akkor, mikor elmúlik a fejfájásod! Hiszen ez jelenti azt, hogy fejlődik vagy mi... - Ethan vigasztalni próbálta, de Lory abban a pillanatban úgy gondolta, hogy fejfájása örök időkre megmarad.

Az osztályba érve Ethan leült Ben mellé, aki bőszen olvasott valamit.

- Ilyet se látni mindennap... - mormolta Ethan megveregetve barátja vállát.

- Ha-ha... - ez volt Ben egyetlen reakciója, majd tovább bújta a könyvet.

- Mit olvasol?

- Suli előtt bementem az iskolai könyvtárba, és kerestem olvasmányokat a kis "ügyünkhöz"... Ezt találtam: Modernkori varázslók. De semmi sincs benne.

- Hű, te tudtad merre van az iskolai könyvtár? - nevetett Ethan - Egyébként ez a könyv bűvészekről meg a Harry Potter-ről szól. Mi vámpírvadászok vagyunk, és hármunk közül csak te vagy varázsló.

- Abba hagynád ezt? Te magad sem hiszed el ezt az egészet? Az, hogy Lorynak fejfájása van és neked rémálmaid még nem bizonyít semmit!

Ethannek nem maradt ideje vitatkozni barátjával, mert belépett a terembe az iskola igazgatója, Mr. Howard. Rögtön elcsendesült mindenki, bár nem értették mit keres a nagyhatalmú igazgató, aki folyton az irodájában ücsörög a tizedikesek termében.

- Sajnos nem jó hírrel jöttem. - szólalt meg Mr. Howard - Évfolyamtársatok Dora Gilbert a ma reggel elhunyt.

A terembe mindenki visszafojtotta a levegőt és meglepett kiáltások hallatszottak. Dorat mindenki ismerte: ő volt a diákönkormányzat elnöke, a bálok fő szervezője, nagy környezetvédő, népszerű diák.

Miután az igazgató kiment, a matektanár próbált órát tartani, nem nagy sikerrel. Ugyanis mindenki azt találgatta, vajon mi történhetett Dorával.

- Én azt hallottam kutyatámadás áldozata lett... - súgta oda iskola után Greg Ethannek és Bennek. Mindenki különböző találgatásokkal, hírekkel jött, de egyikre sem volt bizonyíték és az iskola igazgatósága sem mondott semmit.

***

- Ma reggel, egy helyi diáklányt találtak holtan. A nyomok szerint vadállat támadhatta meg. A rendőrség szerint gyilkosságról szó sincs, viszont az a bizonyos állat több hasonló támadásért is felelős. Ezenkívül még három halálesetet ez az állat okozta. A rendőrség felhívja mindenki figyelmét arra, hogy sötétedés után ne mászkáljanak egyedül.

Lory kikapcsolta a rádiót. Egyik-napról a másikra minden híradó, újság és rádióközvetítés tele lett egy bizonyos " Cambridge-i szörnyről" szóló híresztelésekkel. De Lory tisztában volt azzal, hogy nem egy állat okozta a haláleseteket.

Még nem sötétedett és a szülei sem voltak itthon, ezért a lány elhatározta, hogy véleményt kér attól a személytől, aki már egyszer átélt hasonló esetet.

Lory kicsit félve ment el a temető előtt, majd megállt Maryann házánál. Az asszony minden bizonnyal otthon tartózkodott, hiszen a kis ablakból fény szűrődött ki.

A lány halkan kopogott a faajtón, s nem kellett sokat várnia, mire az idős nő kinyitotta azt.

- Loretta, édesem! Tudtam, hogy hamarosan meglátogatsz. Gyere csak be.

A lány helyet foglalt a pici kanapén.

- A kis barátaidat hol hagytad? - kérdezte kedvesen Maryann, miközben vizet forralt a teához.

- Hirtelen döntés volt, hogy idejöttem. Ők úgysem jöttek volna, nem hisznek az egészben...

- Honnan tudod, ha meg sem próbálod? Egy csapat vagytok, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Egymás nélkül semmire sem mentek! Majd valamikor mindhármatok szépen ellátogat hozzám, és majd én elmondom ezt nekik, megint. Meg kell érteniük! - Maryann Lory kezébe nyomta a teáscsészét, majd leült a kis fotelben.

- Ön szerint a gyilkosságokat nem állatok okozták igaz? - kérdezte halkan Lory.

- Hát persze, hogy nem. Elég sokat megértem már, hogy tudjam, bizony a vámpírok hatalmas veszélyben tartanak minket. Ezért is volt butaság, hogy egyedül jöttél. Ha egy vadász védtelen ő is könnyen áldozattá válhat.

Lory ezt elengedte a füle mellet, és újabb kérdést tett fel.

- Mit tehetnénk ez ellen?

- Majd elmondom, mikor mindannyian együtt lesztek! Ne aggódj kedvesem, ha sikeresen tudtok eggyütt működni, hamarosan nyoma sem lesz a vámpíroknak! Most menj haza szépen. Csak óvatosan hazafele. És ha úgy érzed veszélyben vagy, használd az erődet.

- De még nem tudom...

- Hidd el, sikerülni fog! Csak ne sürgesd!

Lory megitta az utolsó korty teát, felállt és távozott. Odakint kissé félve körülpillantott a sötétben, majd határozottan elindult.

8#

Itt is van a 8#!:D Köszönöm a komikat, ide is 4et!:))

- Hogy mi van? - kérdezte Ben hitetlenkedve az idős hölgytől, miközben Ethannel és Loryval eggyütt ültek az icipici kanapén, és a Maryann által frissen készített, forró teát szürcsölték.

- Csak nyugalom Benjamin, elmesélek mindent! - nyugtatta le a fiút Maryann, mert látta rajta, hogy elég feszült.

- Honnan tudja a nevemet?

Az asszony eleresztette a füle mellett a kérdést, leült egy fotelbe és mesélni kezdett.

- Városunkban az elmúlt száz évben nem jártak vámpírok. De most újra idejöttek, mégpedig azért, hogy újoncokat "gyártsanak". Ősidők óta bizonyos emberek vadásznak rájuk igen jó módszerekkel, amik hatásosak. Ezek az emberek igazi vámpírvadászok, hatalmas képességekkel. Mikor először megláttalak titeket tudtam, hogy ti vagytok a következő generáció. Én felismerem a vadászokat, hisz egykor én is egy voltam közülük. Hogy kik lesznek vadászok, arról kevés információnk van, feltehetően családi örökség, vagy hasonló. Dióhéjban ennyi. Most igyekszem kitalálni azt, hogy nektek milyen képességetek van.

Ben majdnem leejtette a csészét a kezéből, s tátott szájjal hallgatta Maryann beszédét. Ethan egy kissé megrémült, s azt firtatta, vajon a hölgy megbolondult-e. Lory izgatott lett: ezek szerint az elmélete igaz volt. Ugyanakkor rajta is félelem uralkodott el, s annyira érdekesnek tartotta mindezt, hogy kis időre megfeledkezett a fejfájásáról is, ami még mindig gyötörte.

- Rendben - zökkentette ki Maryann hangja őket a gondolataikból. - Ha valamelyikőtök felfedezett magán olyat, ami eddig nem jelentkezett szóljon. Lehet ez bármi, ami az egészségetekkel kapcsolatos, mert lehet, hogy az erőtök bontakozik ki ilyen módon.

Lory halkan megköszörülte a torkát, és félve megszólalt.

- Nekem az utóbbi néhány napban erős fejfájásom volt, ami nem akar elmúlni, akármit csinálok...

Maryann előredőlt a fotelben.

- Értem... Még valami?

- Öhm... Mostanában nehezen tudok odafigyelni dolgokra... Vagy csak nagyon rövid ideig. Ennyi...

Az asszony elgondolkodva nézett ki az ablakon.

- Ugyanaz a képességed, ami nekem volt... Gondolatátvitel. Valamint gondolatolvasás. A vadásztársaiddal vészhelyzet esetén közölni tudod a gondolatodat, de vigyázz, mert kezdőknél akaratlanul is küldhetsz gondolatfoszlányokat. Ez csak velük működik.  A gondolatolvasás pedig csak a vámpíroknál hat. Nekik tudsz majd a gondolatukban olvasni. Egyébként így könnyen fel tudod ismerni őket.

- Hogy micsoda? - Lory majdnem suttogva mondta ki ezeket a szavakat. Idő kell neki, míg megemészti.

- Nekem rémálmaim vannak... - szólalt meg hirtelen Ethan - De ezek nem olyanok, mint más álmok. Sokkal valóságosabbak, mintha tényleg megtörténne, és tisztán feltudom őket idézni.

Maryann érdeklődve a fiú felé fordult.

- Úgy tűnik te kaptad a jövőbe látás képességét. Előre látod a jövőt, így bizonyos dolgokat meg tudtok majd akadályozni. Valamin a múltat is láthatod, ha elég erősen koncentrálsz rá.

- Oké, ez hülyeség! - pattant fel Ben - Húzzunk innen!

Maryann megfogta a botját, amit a széke mellé támasztott, majd jól rácsapott Ben lábára. A fiú fájdalmasan felkiáltott, majd visszaült a kanapéra.

- Áú! Ezt miért csinálta?

- Látom nem hiszed el ezeket... De ne aggódj, hamarosan bizonyítékok is lesznek számodra a vámpírok létezéséről. Amit nagyon nem szeretnék, de sajnos meg fog történni.

- Okés... Akkor ha tényleg igaz minden, nekem milyen erőm van?

- A harmadik erővel rendelkező vadász úgymond varázsló. Varázsigéket tud, anélkül, hogy valaha olvasta volna őket. Neked van valamilyen... tüneted?

- Semmi nincs... És ez egy hülyeség... - morgott Ben.

- Akkor nálad majd később jelentkezik...Rendben, most menjetek. De előbb elmondom nektek, hogy ezentúl egy csapat vagytok, eggyütt kell működnötök. Ki kell állnotok egymásért, meg kell védenetek a másikat. Nincs semmilyen utálkozás, vagy harag a csapatban. Vadászok között nincs ilyen.

- Akkor... Vele is - mutatott Ben Loryra - együtt kell dolgoznom?

 Maryann bólintott.

- Bizony, úgyhogy tűzszünetet kell kössetek. De most menjetek, nehogy bajba kerüljetek!

- Ez az egész egy nagy hülyeség...- Ben még mindig ezt hajtogatta.

- De ez megmagyaráz mindent nem? - Lory igen elszánt volt, és izgatott.

- Mi mindent?

- Amiről már egy hete beszélek! Tudtam, hogy lesz valami, csak azt nem, hogy ekkora valami... De ha belegondoltok ez nagyon jó! Megvédjük az embereket!

- Na és ha közben minket is megölnek? - vetette fel Ethan.

- Egy csapat vagyunk! Megvédjük egymást!

7#

Köszönöm a komikat! Ahogy látom, egyre többen olvassátok, aminek nagyon örülök!^^ Amint meglesz a 4 komi hozom az újat!:D Unalmasan kezdődik ez a rész, de a vége izgis lesz! ;)

Vad rockzene hallaszott ki Ben szobájából. Bár ezt a családja és a szomszédok is rég megszokták.

Ben az ágyán feküdt, és a zene ritmusára dobolt a lábával. Minden nap ez volt neki a suliban végzett fáradalmak levezetése. Ez a mai nap sem volt másképp. A hangos zene mellet egy halkabbat vélt felfedezni. Kikapcsolta a hangszórót és rájött, hogy a mobilja cseng.

- Igen? - szólt bele a telefonba.

- Ben - hallatszott Ethan hangja - ugye tudod, hogy holnapra kell beadni a töridogát, és mi még a felénél se tartunk?

Ben a szemeit forgatta. Már megint a tanulás! Miért nem tudnak a körülötte élők egy kicsit lazítani, és élvezni az életet?

- Akkor fejezd be! - a fiú már készült kikapcsolni a mobilt, mikor barátja még mondott valamit:

- Nem, nem és nem! Mindig én dolgozom, de ez közös  munka. Hamar befejezzük, bemegyünk a könyvtárba és...

- Állj! Minek a könyvtár? Én biztos nem megyek még egyszer oda!

- Ben! Nem a könyvtár a hibás, amiért te berezeltél a múltkor. Fényes nappal van, nyugodj meg! Félóra múlva ott találkozunk!

Ben nem akart elmenni, viszont barátját sem szerette volna cserben hagyni. Így összeszedte magát, és elindult.

***

- Látod, nem is volt olyan nagy meló! - Ethan és Ben már kifelé tartottak a könyvtárból.

- Ja, de szerintem ezzel le is tudtam az éves munkámat a suliban... - ásított Ben.

Ethan megcsóválta fejét, majd figyelmes lett valakire, aki velük szembe jött.

- Szia Lory! - köszönt a lánynak.

- Csak nem te is a könyvtárba készülsz stréberkedni? - kérdezte Ben köszönés helyett.

Lory megállt előttük.

- Nem, én csak sétáltam egy kicsit.

- A temető felé mi? Goth a csaj! - ezt Ben igyekezett úgy mondani, hogy csak Ethan hallja. De nem járt sikerrel, Lory ugyanis elég mérgesen nézett rá.

- Megyek is mert sötétedik nem szeretnék még egyszer kalandba bonyolódni... - a lány már indult is volna, mikor mögöttük egy hang szólalt meg.

- A helyedben én nem mozdulnék! - mindhárman megdermedtek, és kihúzták magukat. Félrebillentették a fejüket, és szemük sarkából látták, hogy a titokzatos hölgy áll mögöttük, akivel Ethan és Lory összefutott a temetőben... Gyorsan visszafordultak. Lory és Ethan Benre nézett, mintha parancsot vártak volna tőle. Ő erre vállat vont, és unottan megszólalt:

- Szerintem... Futás! - Ben már indult is volna, de Lory megragadta a karját.

- Mi az? - sziszegte Ben idegesen.

- Ő csak egy idős hölgy. Miért féljünk tőle?

- Nem is tudom... Talán mert bolond?

Lory nem törődött vele, hanem megfordult.

- Üdv! Segíthetünk valamiben?

A hölgy elmosolyodott:

- Már régóta kereslek titeket! Kövessetek!

Lory valamiért úgy érezte, hogy muszáj  vele menniük, így bólintott.

- Te meg mit csinálsz? - állt a lány elé Ben, amkor ő már épp indulni készült.

- Azt mondta, menjünk vele.

- Oké, menj! De ha holnap te virítasz az újság címlapján, én ártatlan leszek!

Lory kikerülte Bent, és az idős hölgy után indult. Ethan pedig Bent lökdöste, hogy menjenek utánuk.

- Fogadjunk, hogy gyilkos. Elkap minket és...

- Ben! Fejezd be! - szólt barátjára Ethan.

Hamarosan elérték a hölgy kis házát, ami közvetlenül a temető mellett volt. Mikor beléptek az ajtón, az asszony lámpát kapcsolt, így meglátták az apró konyhát.

- A nevem Maryann. - szólalt meg a hölgy - Nem véletlenül hívtalak ide titeket! A kezetekben agy erő lakozik, amivel segíthettek megmenti a városunkat a legborzalmasabb teremtményektől... A vámpíroktól!

6#

Köszönöm a komikat!:))) Nagyon jól esnek.:$ Most is 4-et oké? ;)

Lory biztos volt abban, hogy a rosszul sikerült randi után Evelin többet nem fogja azzal nyaggatni, hogy Ben milyen aranyos, és, hogy menjenek oda hozzá. Mikor barátnője felhívta, hogy elpanaszolja neki mi történt, Lory nem akarta azt mondani, ami bizony igaz volt: "Én megmondtam." Nem akarta még jobban lehervasztani Evelint. Miután már egy órán át hallgatta a siránkozást letette  a telefont azzal az ürüggyel, hogy tanulnia kell. Ez részben igaz is volt, de Lory nem igazán tudott odafigyelni az irodalomra. Ez mostanában gyakran volt így. Míg régebben nagyszerűen tudott koncentrálni egy adott dologra, mostanában sosem sikerült, hiába próbálkozott. Egy ideig remekül tudott figyelni, de pár perc elteltével mindig azon kapta magát, hogy elkalandozott. Ennek nem értette okát, s ami még furcsább volt, hogy egyáltalán nem tudta mire gondol olyankor... Ez megrémítette...

Csak ült az íróasztala mellett, hátradőlve a székben és bámulta az előtte heverő könyvet. Mintha azt várta volna, hogy a szavak magától belerepülnek a fejébe, s ő mindent tudni fog majd. A nagy csendet halk kopogtatás zavarta meg, s a lány kissé megrezzent. Az apja nyitott be a szobába.

- Nem zavarlak? Tanulj csak nyugodtan.

Lory tudta, hogy az úgysem menne neki, így becsukta a könyvét.

- Már végeztem.

Az apja vetett még egy pillantást lánya könyvére, majd beljebb lépett, leült Lory ágyára, és intett neki, hogy ő is üljön oda.

- A teljesítményedről szeretnék beszélni veled.

Lory sóhajtott. Nyílván Mr. Valson elbeszélgetett egy kicsit az apjával a borzalmas edzésekről és a meccsről. Bár néhány napja az iskolai teljesítménye sem volt a legjobb.

- Az edződ felhívott nemrég. Elmondta, hogy rosszul szerepelsz mostanában, nem tudsz figyelni. Az osztályfőnököd ugyanezzel keresett meg a jegyeidet illetően.  Ha valami baj van, azt nyugodtan megoszthatod velünk. - itt jelentőségteljesen Loryra nézett, hogy akár most is elmondhatja a bánatát.

De Lorynak semmi baja nem volt. Egyedül a nemrég történt események zaklatták fel, de már szertefoszlott a "vámpír-elmélete".

- Semmi baj sincs apa. Komolyan.

Az apja még egy ideig nézte, majd bólintott és elhagyta a szobát. Lory nem tért vissza a könyvéhez, hanem bekapcsolta a TV-t és értelmes műsor után kutatott. Az egyik adón éppen a kedvenc filmje ment, így nekiállt nézni. De egy idő után erre sem tudott figyelni. Elvesztette a fonalat, ráadásul iszonyatos fejfájás tört rá. Kikapcsolta a készüléket, bement a fürdőszobába, és eresztett egy kád forró vizet. Kicsit lazított a kádban. Mikor végzett felvette a legkényelmesebb pizsamáját és ágyba bújt. Azonban a fejfájás miatt csak későn aludt el.

***

Reggelre a fejfájása nem múlt el. Ez szinte megőrjítette, de szülei előtt nem mutatta ki. Nem akarta, hogy aggódjanak. Ebéd után elege lett. Elővett a neszeszeréből egy fájdálomcsillapítót, és bevette. Ágyba bújt és várta hatást, ami azonban nem akart eljönni. Csak akkor volt jobb, ha aludni próbált, és nem figyelt semmire.

Valószínűleg elaludt, mert mikor kinyitotta a szemét, az éjjeliszekrényen lévő órája este kilencet mutatott. Kikecmergett az ágyból, de meg kellett kapaszkodnia az ágytámlában, mivel nagyon megszédült. Kicsit ült az ágy szélén, s mikor már nem forgott vele a világ felállt, a fürdőbe ment, lezuhanyozott és visszafeküdt az ágyba.

A vasárnap szintén ugyanígy telt. Reggelire, ebédre és vacsorára kiment a szobájából, és igyekezett úgy tenni, mintha semmi baja nem volna, s csak azért lenne egész nap a szobában, hogy felkészüljön egy igen fontos dolgozatra. A szülei ezt elhitték neki, bár Loryn egyértelműen látszott, hogy nincs jól.

Estére már nem szédült, s a feje sem fájt már annyira.

***

*Hétfő*

Lory már sokkal jobban volt a hétvégi állapotához képest, így elment iskolába. De amint elhagyta a házat, megint előtört a fejfájása. Olyan éles, nyillaló fájdalmat érzett, hogy azt hitte összeesik. Mindezek ellenére elindult a suli felé, és tudta, hogy ha valaki felbosszantja, annak nem lesz jó vége.

Beérve a suliba a zaj idegesítette a lányt. Nyúzottan a szekrényéhez ment, ami - sajnálatos módon - Ben és Ethan szekrénye mellett volt. Szerencsére a fiúk nem voltak ott, így nem tudták őt felbosszantani.

Az első órája irodalom volt, amire semmit nem tudott tanulni. Így mikor a tanárnő kérdezett tőle valamit nem tudta a választ.

- Nahát, pedig azt hittem az osztály strébere mindent tud. - súgta Ben a padtársának, de nem elég halkan.

- Tudod, az ész nem minden! A te esetedben például semmi! - Lory ezt most nem gúnyosan mondta, hanem kifejezetten bunkó stílusban.

- Hű de jó beszólás! - motyogta Ben az orra alatt.

- Mi a baj Lory? Nem festesz valami jól... - ezt Ethan kérdezte tőle a mögötte lévő padból.

- Tudod te sose festesz valami jól, én mégse dörgölöm az orrod alá! - a lány ezt is mérgesen vágta a fiú fejéhez.

Mikor kicsengettek Lory felpattant a padból, és a szekrényéhez sietett.

- Neked meg mi bajod? - kérdezte tőle Ben kelletlenül.

- Hagyjatok békén... - morogta a lány a fejét fogva. Zajos volt a folyosó, ami felidegesítette és még a fejfájás is rontott a helyzeten. Lory csak azt kívánta, hogy minél hamarabb érjen véget a nap.

5#

Köszönöm a kommenteket!:D Most is 4et legyetek szívessek összehozni nekem!;D

A hely már teljesen tele volt. De nem emberek voltak...Vámpírok... Ölni akartak. Újakat teremteni... Nem tudják megakadályozni... Elkéstek...

Ethannek kipattant a szeme. Ránézett az éjjeliszekrényén álló órájára, ami hajnali négyet mutatott. Már megint rémálma volt. Az elmúlt egy héten minden este furcsát álmodott. Ennek nem tulajdonított olyan nagy jelentőséget, de az álmokban történtek megrémítették. Olyan valóságosnak érezte őket, mintha valóban ott lett volna. Olyan tisztán vissza tudta idézni a történéseket, hogy kirázta a hideg.

Visszadőlt a párnák közé. Talán tud még egy-két órát aludni.

Az eső kopogására ébredt, ahogy a cseppek az ablakot verdesték. Nagyon fáradtnak érezte magát, de kikecmergett az ágyból. Örült, hisz már csak egy napot kell kibírnia és jön a hétvége...

Ben már tizedszerre nyomta le ébresztőóráját, ami nem akart elhallgatni. Mintha megérezte volna, hogy gazdája még nem akar felkelni. A fiú a fejére húzta a paplant, ott durmolt tovább, bár tudta, hogy ha nem akar elkésni azonnal fel kell kelnie. Ma jó napnak néz elébe. Péntek van, várja a hétvége, és ma végre megejtik a randit Evelinnel.

- Haver! Hé, ébresztő! - rázta meg Ben Ethan vállát, akit az osztályban a padján aludva talált. Ethan megrezzent, kinyitotta a szemét, és pislogott párat. Pár másodpercbe telt neki felfogni, hogy a suliban van.

- Miért vagy ilyen nyúzott? Általában én szoktam az lenni.

- Keveset aludtam az este... Mostanában olyan furcsákat álmodom...- dörzsölte meg álmosan a szemét.

- Ugye nem a vámpírokról? Már megint...- emelte égnek Ben a szemeit. Már nagyon elege volt az egész hülyeségből. De mielőtt barátja választ adhatott volna neki, vihogást hallott az ajtó felől. Evelin állt ott Loryval, és valamin nagyon nevetett. Majd keresztülvágtak a termen és elfoglalták a helyüket. Evelin rákacsintott Benre, aki intett neki egy halvány mosoly kíséretében.

- Jaj, úgy várom a ma estét! - Evelin ábrándos tekintettel kinyitotta a matekfüzetét, és piros tollal szíveket kezdett rajzolgatni bele. Természetesen az összeset teleirkálta Ben nevével.

- Csodát azért ne várj...- morogta Lory.

- Ugyan már! Ben a leghelyesebb, legaranyosabb, legjófejebb srác a suliban. Hihetetlen, hogy engem választott!

Lory eleresztett egy halk nevetést. Igen, minden lány azt gondolja, hogy ő a "kiválasztott", aki megfékezi Ben nőcsábász énjét. De aztán mindenki hoppon marad, és pár nap után sírva jönnek suliba. Ezt Lory nem akarta Evelinnek mondani, mert nem akarta, hogy barátnője elkeseredjen. Már számtalanszor figyelmeztette, hogy mondja le a randit, de Evelin hajthatatlan maradt. Ezek után már nem az ő dolga, barátnője majd tanul a leckéből.

***

- Akkor megyek is! Kívánj szerencsét! - ezzel Evelin egy újabb adag szájfényt tett az ajkaira, intett Lorynak, és elment.

Mindez edzés után történt, és Lory elindult a buszmegálló felé. Ahogy a sötétben lépkedett eszébe jutott az az este, mikor a könyvtárból tartott hazafelé és megtörtént az az eset... A lány mindig igyekezett elfelejteni ezt, de nem tudta. Történt akkor valami különös dolog azon az estén a temetőben is és a bulin...

Ahogy ezen gondolkodott zajt hallott maga mögött. Megrezzent, de nem ijedt meg, hisz az utcán többen is voltak, nem bánthatják. Azért mégis hátrafordult, hogy megnézze, ki sétál mögötte. A szíve mintha kihagyott volna pár dobbanást az ijedtségtől... Az a fiú állt tőle néhány méterre, akivel a bulin egy szobában találta magát. Pár kétségbeesett levegővétel után sietve indult tovább. Hamarosan egy kihalt utcába érkezett, és Lory magában morgott, hogy pont ma kell egyedül mennie ezen az úton. Lassan, észrevétlenül hátrapillantott, és egy sötét alakot látott maga mögött pár méterre lépkedni. Lory nagyon megijedt és most már szaladni kezdett. Imádkozott, hogy jöjjön szembe vele valaki, akárki, aki szükség esetén segíthetne neki.

Hevesen vert a szíve, nehezen vett levegőt, de semmiért sem állt volna meg. Néha vissza-visszanézett, és látta , hogy valaki még mindig mögötte van, s mintha gyorsabban mozogna sétálva, mint a lány futva.

Nem figyelt előre, így nekiütközött valaminek. Lory felsikított, azt hitte valaki megtámadta.

- Nyugi! Mi történt?- Ethant látta maga előtt.

Lory maga mögé mutatott, de ott már nem volt senki.

- Valaki volt ott és engem követett!

- De az utca üres. Csak mi vagyunk itt!

- Nem képzelődtem! Tényleg láttam valamit! Én hittem neked a látomásodnál, most te is higgy nekem!

Ethan bólintott, és felajánlotta a lánynak, hogy elkíséri a buszmegállóig.

***

- A múltkor pedig, az én játékom miatt nyertük meg az állami bajnokságot!

- Aha, nagyon érdekes....- Ben nem is figyelt arra, amit Evelin beszélt. Már egy órája elvesztette a fonalat. A lány nem hagyta szóhoz jutni, egyfolytában csacsogott, vihogott, és már most idióta beceneveket aggatott a fiúra. Ben tudta, hogy többet nem akar találkozni vele. Az asztal alatt elővette a telefonját, és küldött egy sms-t Ethannek:

" Ments meg. Gyere a pizzázóba!"

Küldés. Nagyon remélte,hogy barátja hamar idetalál.

Egy fél óra történetmesélés után után Ben egyre türelmetlenebb lett. Az ajtót bámulta, ujjaival az asztallapon dobolt. 

Végre kinyílt az ajtó, és Ethan sétált be rajta.

 - Oh! Szia haver!- szólt hangosan Ben, majd felállt, és odavezette barátját az asztalukhoz. Evelin nagyon durcás képet vágott, jelezve, hogy nem kívánja Ethan társaságát.

- Beni maci, úgy volt, hogy kettesen leszünk... - kezdte a nyafogást a lány.

 Beni maci? Bennek nagyon gyorsan le kell lépnie innen.

 - Figyu Evelin! Most mennem kell!

 - Hova? - pislogott értetlenül a lány.

 -Hát... ööö... most jutott eszembe valami, nagyon fontos dolog....

 - Micsoda? - Evelin karba tette a kezét.

 - Majd holnap Ethan elmondja! - ezzel Ben kiment az épületből.

 - Te nem vagy normális…. Miért pont én? – kérdezte Ethan, mikor már a pizzázó előtt voltak.

 - Holnapra úgyis elfelejti. Rémálom az a csaj… Miért tartott olyan sokáig, hogy idetalálj? Hol voltál? Azt hittem végem van…

 - Bocsi, volt egy kis dolgom. De idejöttem, az a lényeg!

- Már megint Loryval randiztál? - csipkelődött Ben.

- Nem randiztam vele egyszer sem! Csak elkísértem e buszmegállóig,mert valaki követte!

- Aha, persze…. –emelgette szemöldökét Ben. – Mindegy a te dolgod, de én nem bírok pár percnél tovább a közelében lenni...

4#

Jajj nem tudtam a 4 komiig várni, így hoztam most a részt. Remélem nem baj!;) De most legyen meg a 4 hozzászólás oké? :)

- Lory! Itt vagyok, passzold! - a hang mintha egy távoli helyről szólt volna. Lory egy pillanatig csak állt, kezében a labdával, és ijedten tekintett körbe a teremben. Majd megpillantotta Evelint, és odadobta neki a labdát. Valahogy nem tudott helytállni ezen a meccsen. A gondolatai ide-oda cikáztak a temetőben és a bulin átéltek között. Mivel nem figyelt oda, jó pár kosarat kihagyott. Pedig remekelt ebben a játékban. Igaz, nem volt olyan magas, mint csapattársai - alig 168cm -, de a játéka fantasztikus volt. Azzal, hogy nem szerepel jól, csak a rosszakaróinak bizonyítja be, hogy igazuk volt abban, hogy ő nem való ide.

Evelin bedobta a labdát, így már majdnem felzárkóztak.

- Most rajtad a sor! - súgta oda neki Evelin, mikor elhaladt mellette.

Lory igyekezett koncentrálni, csak a játékra figyelni. Ha ezt most bedobja, nyernek. Ha nem, mindenkinek csalódást fog okozni.

Előre vitte a labdát, nem hagyta, hogy elvegyék tőle. megállt, erősen koncentrált a gyűrűre, és eldobta....

- Sajnálom, hogy nem ment be, de ez nem a világvége. Senki se lehet minden nap a topon! - vigasztalta Evelin Loryt, a sikertelen meccs után, mikor az öltöző felé tartottak. De Lory nem így gondolta. Sosem hagyott ki egy kosarat sem, mindig a legjobb formáját hozta. Mi lehet a baj?

- Spielberg! Gyere ide! - az edző, Mr. Valson szólította Loryt. A lány tudta, hogy most "edző-játékos beszélgetés" várható.

- Kint megvárlak.... - mondta neki gyorsan Evelin, mielőtt eloldalazott volna az öltözőig.

- Igen edző! - Lory kissé félve indult el felé.

- Mi a baj veled? Eddig még sosem játszottál ilyen - már megbocsáss- borzalmasan. Bármi is a gond mihamarabb old meg, mert szeretnénk visszakapni a mi kis harcosunkat!

Lory sóhajtott. Jó lenne, ha ő maga is tudná, hogy mi lehet a baja....

***

Ethan hazafelé tartott a temetőben tett "kiruccanásukról". Gondolkodott egy ideig azon, hogy megnézi Lory kosármeccsét, de hát mit keresett volna ott ő, az osztály lúzere egy sportrendezvényen. Különben is, a lány egyfolytában a vámpírokról hadovált, ami Ethant egyáltalán nem érdekelte.

Már majdnem otthon volt, mikor érezte, hogy a telefonja rezeg a zsebében. Gyorsan elővette a készüléket, s a kijelzőn látta, hogy Ben hívja.

- Halló! - szólt bele a telefonba.

- Hali! - hallottszott Ben szokásos unott hangja - Nem akarsz pizzázni egyet? Unatkozom...

- Rendben a szokásos helyen?

- Hol máshol? - ezzel Ben le is rakta. Ethan és Ben egy a sulihoz közeli pizzázóba járt elég sűrűn.

Ethan gyors léptekkel elindult a pizzázó felé, ahol barátja már várta.

- Mizu? - köszöntötte Ben a fiút, majd belekortyolt a kólájába.

- Semmi, tiszta fáradt vagyok... Képzeld Lory a temetőbe ment nyomokat keresni, én meg vele mentem, nehogy valami őrültséget csináljon. - Ethan utólag elgondolkodott, hogy jó ötlet volt-e megosztani ezt az információt barátjával.

- Tyűha, a temetőben randiztatok! Merész! - vonta fel a szemöldökét Ben - Tiszta dilis az a csaj, goth vagy mi a frász?

Ethan pontosan ezt a reakciót várta Bentől. Most sem kellett csalódnia benne. Úgy döntött erre inkább nem válaszol, rendeltek egy pizzát, és olyan hétköznapi dolgokról kezdtek el beszélni, mint a suli, vagy Ben esetében egy új barátnő.

***

Másnap

- Remélem a mai teljesítményem jobb lesz, mint tegnap volt! - mondta Lory Evelinnek az edzésre célozva, mikor beléptek a suliba. Evelin volt az egyetlen, akit  barátjának hívhatott. Bár nem volt teljesen biztos benne, hogy ez az, mivel a lány elég gyakran kihasználja.

- Odanézz! Ott van Ben! - kiáltott fel hirtelen Evelin.

- Igen. Na és? - értetlenkedett Lory.

- Oh, hát nem látod milyen kis aranyos? - Evelin szinte elfolyt. Lory nem is csodálkozott. A fél suli bele volt esve Benbe, aki élvezte is ezt.

- Menjünk oda! - unszolta Evelin a lányt, majd oda is rángatta Benhez.

- Szia Beni! - köszönt kacéran a srácnak.

- Hello! - vigyorgott vissza Evelinre Ben, és rögtön uralni is kezdte a helyzetet. Flörtöltek, nevettek, majd megbeszéltek egy randit péntek estére. Lory meg csak állt ott, mert Evelin nem engedte elmenni. Majd arra jött néhány lány, és barátnője már ott sem volt.

- Ja és Lory! - szólt a lány után Ben, mielőtt ő is elment volna - Jó volt a tegnapi randid Ethannel a temetőben?

Lory először elképedt, hogy ezt Ben honnan tudja, majd azon, hogy ezt randinak minősíti.

- Hát még az is jobb lett volna, mint a péntek este Evelinnek. Szegény lánynak veled kell töltenie az estét! - gúnyolódott Lory, majd faképnél hagyta a srácot.

3#

Köszönöm szépen  a komikaat!Itt is a harmadik! Most is 4 komit!:)https://twitter.com/vadasz_blog

Ez az este ennél furcsábban, ijesztőbben és titokzatosabban nem is telhetett volna.

Lory szinte félt kilépni a sötét utcába egyedül, de ezt nem ismerte volna be. Pedig legszívesebben megkérte volna a fiúkat, hogy kísérjék haza. Hazáig futott, ott pedig a lehető leggyorsabban felkapaszkodott az erkélyére. Szerencsére a szülei nem vették észre, így gyorsan bement a fürdőszobájába, megmosakodott, felvette a pizsamáját és ágyba bújt. De még nagyon sokáig nem tudott elaludni. Folyton az árnyak, a sikoly, és az ismeretlen srác járt a fejében. Hiába hitte azt Ben és Ethan, hogy önszántából ment be vele a szobába nem így volt. Csak arra emlékezett, hogy egyedül ácsorog a folyosón, a következő pillanatban pedig egy kissé ijesztő fiúval találja magát egy szobában, intim közelségben. Próbált megnyugodni, összegömbölyödött a takaró alatt, és álomba ringatta magát.

***

*Hétfő*

Lory villámgyorsan kanalazta be a csokis - mogyorós müzlijét. Késésben volt, ráadásul ma lesz egy igen fontos kosármeccse. Indulás előtt még volt egy kis ideje, és elolvasta az újságot. A címlapot látva azonban elakadt a lélegzete.

" Gyilkosság történt a Cambridge-i temetőben"

A lány beljebb lapozott, hogy el tudja olvasni a cikket.

" Az ismeretlen, fiatal nőt feltehetőleg szombat este gyilkolták meg. A koponyáján zúzódásokat találtak, a nyomozások alapján megbotlott, és eszméletét vesztette. A nyakán azonban seb tátong, egy hegyes gally találhatta el. A rendőrség még nyomoz."

Lory kitépte a lapot az újságból, felkapta a táskáját, és kiszaladt a házból.

***

- Beadtad már az irodalom esszédet Hale-nek? - érdeklődött Ethan óra előtt Bentől.

- Mi? Ja... Még nem.

- Pedig be kéne adnod, különben...

- Srácok! -hallatszott egy kétségbeesett kiáltás a folyosón. A fiúk a hang felé fordultak, mire Lory lelassított, mert kis híján nekik ütközött.

- Láttátok ezt? -mutatta fel asz újságcikket a lány.

- Neked is szép jó reggelt!Hogy hogy vagyunk? Csodásan, és te?

- Ben, most ne! Láttátok?

- Ez a mai újság? - Ethan kivette Lory kezéből a papírt.

- Igen, olvassátok el!

A fiúk belenéztek a cikkbe, Lory pedig figyelte a reakciójukat.

- Hú, ez ijesztő...- borzongott meg Ethan.

- Az, de ezt miért is kellett ilyen sürgősen látnunk? - pislogott nagyokat Ben.

Lory mély levegőt vett, hogy lenyugtassa magát.

- Azért észlény, mert ha nem rémlik mi voltunk a temetőben szombat este. Láttunk árnyakat, hallottunk egy sikítást... Soroljam még? Láttuk a gyilkosokat, akik... Vámpírok....

Bennek nagyon kellett erőlködnie, hogy elfojtsa nevetését.

- Ez őrültség! Vámpírok nincsenek. Nem te vagy a realista?

- Eddig én is ezt hittem, de a jelek összefutnak. Hétköznapi emberek nem tudnak olyan gyorsan futni. Ethannek pedig volt az a furcsa rohama, amiben vámpírokat látott...Hogy is?

- Láttam, amint... Gyilkolnak... - suttogta Ethan.

- Ugyan már! Lehet, hogy "csak" sima gyilkosság volt, amit távfutók végeztek. Ethan pedig simán elájult, és hallucinált közben. Ennyi! -tárta szét a karját Ben.

- Most nagyon okosnak hiszed magad ugye? - grimaszolt Lory, aki éppen megállta, hogy ne pofozza fel az előtte álló fiút.

- Igen Loretta, mert én átlátom a helyzetet.

- Ethan! Te mit gondolsz? - fordult a sráchoz Lory.

- Hát... Szerintem... Vámpírok nem léteznek, csak valami árnyékot láttunk, és a gyilkost hallottuk. Bár még így is ijesztő a helyzet.

- Úgy tűnik, egyedül kell rájönnöm erre, ha ti nem segítetek nekem -ezzel Lory becsörtetett az osztályterembe.

***

- Mit tervezel? - kapta el Ethan a lányt tanítás után.

- Visszamegyek a temetőbe és nyomokat keresek. Ha tényleg vámpírok voltak, biztos van valami jele.

- Jaj, még mindig tartod magad a vámpír-elméletedhez? Hihetetlen, hogy néhány apró összefüggés miatt rögtön ilyenekre gondolsz. Miket akarsz ott keresni? - ragadta meg Ethan Lory karját.

- Fogalmam sincs! Bármit, ami arra utal, igazam van. De remélem, tévedek...

- Mikor mész?

-Most.

-Veled megyek.

Gyalog tették meg az utat. Ethan alig tudott lépést tartani Loryval, aki teljes elszántsággal vetette be magát az ügyben. Igaz még ő sem hitte el, hogy feltételezése igaz, azért nem árt kicsit utánanézni a dolognak.

A temető előtt azonban megtorpant. Pár rendőr kocsi, elkerített részek. Nyílvánvalóan még nyomoznak, tilos a bemenet.

- Hát ennyi, mehetünk is - Ethan már fordult volna vissza, de Lory nem engedte.

- Nem. Nem hagyom, hogy ez megállítson.

Lory intett a fiúnak, hogy kövesse. Megkerülte a temetőt, és hátul, egy nagy kerítésnél állt meg. Átdobta a táskáját a túloldalra, ő maga pedig rátette a kezét  az egyik rácsra, felhúzódzkodott, majd miután felért, lekiáltott Ethannek:

- Felőlem maradhatsz, de el kéne a segítség.

Ethan több, sikertelen próbálkozás után követte Loryt a mászásban. Mikor mindketten a túloldalon voltak Lory óvatosan elindult és felmérte a terepet. Nem járt túl sűrűn a temetőben, így nem ismerte olyannyira a helyet. Itt, a hátsó részében hatalmas gazon kellett átverekedniük magukat, majd megpillantottak egy kripta-szerű építményt. Lory végigsimított a tömbön, majd a bejárat faláról félrehúzta a növényeket.

- Különös - mondta halkan, nehogy a nyomozók megneszeljék, hogy van itt valaki. - Semmi sincs felírva ide.

- Lory! -szólongatta Ethan a lányt. - Szerintem el kéne tűnnünk innen.

De Lory nem figyelt rá.

- Segíts ezt elhúzni! - mutatott a kripta bejárata felé.

- Ez nagyon nem jó ötlet! Menjünk innen!

- Hisz még semmit sem találtunk! Nem megyek el nyomok nélkül!

- De...De... Nincs ma meccsed délután?

Lory arca hirtelen izgatottá változott.

- Oh, te jó ég, hát persze! Hogy felejthettem el? Úgy tűnik, máskor kell visszajönnöm. Gyere!

Ethan megnyugodott, hogy elszabadulhattak innen. Gyorsan visszamásztak a kerítésen, de alig tettek meg pár métert, egy idős hölgybe ütköztek. Róla már hallottak: ő volt az az asszony, aki közvetlenül a temető mellett lakott, és mindenféle történetek keringtek róla.

- Hmm... Azt mondták hárman vannak - ezt mondta a hölgy roppant titokzatosan, ami arra késztette Loryt és Ethant, hogy minél gyorsabban szedjék a lábukat.

Lory csalódott volt, hogy nem maradhattak tovább, de az apja már így is mérges volt rá, mit szólna ahhoz, ha kihagyna egy ilyen fontos meccset?

A nyomozást máskorra kellett halasztani, de biztos volt benne, hogy nem adja fel.

2#

*Köszönöm az eddigi kommenteket!^^Ehhez szintén 4 komi kérlek.;D És persze: https://twitter.com/#!/vadasz_blog

-Vámpírok? - kérdezett vissza hitetlenkedve Ben, és ijedten körbenézett a látszólag üres temetőben.

- Szerintem csak beverted a fejed és hallucináltál... - szólt Lory.

- Meglehet... De nagyon valóságos volt, és.... -Ethan nem tudta befejezni a mondatot, mert Ben közbekotyogott:

-A lényeg, hogy épségben vagyunk. Vámpírok nem léteznek, most már tiszta a terep, tiplizhetünk a bulira.

Ethan nem értette, hogy Ben hogy képes ebben a helyzetben a bulira gondolni. De bólintott és mindhárman elhagyták a temetőt, amilyen gyorsan csak tudták.

Lory egy utcával arrébb elköszönt a fiúktól, és hazáig futott, mert már így is egy órával lekéste a vacsorát.

Zihálva esett be a házukba, lerúgta a cipőjét és egyenesen a szobájába akart menni, de egy erős kéz megakadályozta ebben.

-Hát te meg hol a csudában voltál? - zörrent meg az apja mély hangja.

- A könyvtárban. Tanultam. - válaszolta Lory és kitartóan nézett az apja szemébe.

- Világosan megmondtam, hogy fél kilencre légy itthon, mert vacsoravendégeink lesznek! - az apja a szeme sarkából odapillantott a nappaliba, ahol egy köpcös úriember ült.

- Sajnálom...

- Az sajnos nem elég! Irány a szobád, és reggelig ne is lássalak!

Lory felsietett a szobájába, és ledobta magát az ágyra. Rendben, hogy késett, de nem bulizni volt, vagy ilyesmi, hanem a könyvtárban tanult. Haza is ért volna ha az a furcsa eset nem történik a temetőben. Ha az idióta osztálytársai nem mondják azt, hogy oda meneküljenek.

A lány arra a bulira gondolt, amire a fiúk siettek. Őt nem hívták meg... Egy bulira sem... Ha a fiúkban lett volna némi figyelmesség, akkor azt mondták volna, hogy tartson velük. De nem mondták. Lory csak azt vette ki néhány osztálytársa beszélgetéséből, hogy a partit Greg tartja. A lány tudta hol lakik... De tényleg beállítana hívatlanul egy bulira? Végül is úgyse vennék észre a nagy tömegben... Tényleg kiszökne? Majd bezárja a szobája ajtaját, és lemászik az erkélyen.

Loryt büszkeség fogta el vakmerőssége miatt. Igen, ez lesz! Elmegy a bulira.

***

- Szerinted van még puncs? - kérdezte Ben, miközben felmérte a terepet újabb táncpartnert keresve.

- Fogalmam sincs...- válaszolta letörten Ethan, miközben azt figyelte, ahogy Ashley Joe-val táncol.

- Haver és mondtam, hogy kérd fel, de te betojtál. Innentől már nem tudok mit csinálni veled! - Ben sosem értette barátja miért ilyen félénk a lányoknál. Pedig egyszerű! Simán le lehet őket nyűgözni egy-két bókkal és Ben híres "szédítő" mosolyával.

A fiú vett egy marék chipset, de kis híján kiköpte, mikor meglátott valakit a helyiség túloldalán.

- Hát ő meg mi a fenét keres itt? - bökte oldalba Ethant, aki hirtelen nem tudta merre nézzen, de aztán megpillantotta a szoba egyik sarkában álldogáló Loryt.

- Honnan tudjam? Biztos csak eljött.

- Valakinek el kéne magyaráznia neki, hogy mit jelent a buli  szó. Mert most tök olyan, minta olvasóestre készülne egy könyvklubban.

- Ott álldogál egyedül. Menjünk oda! - mondta Ethan.

Ben fáradtan sóhajtott, mintha ez nagy áldozat lenne részéről:

-Rendben.

Mikor a lányhoz értek Ben megszólalt:

- Hát te meg mi a jó büdös fran...- Ethan olyan erősen vágta hátba, hogy Ben elhallgatott, majd mézesmázos mosollyal előlről kezdte:

- Hát téged mi szél hozott?

Lory megeresztett egy gúnyos mosolyt.

- Gondoltam beugrom. Olyan nagy baj?

- Nem, csak szerintem felesleges volt eljönnöd.  A szüleid biztos tízre érted jönnek, amint beindul a buli,te már az ágyikódban leszel.

- Nem tudnak róla. - jelentette ki gúnyos hangon Lory.

-Áh, szóval kiszöktél otthonról, aztán meg beszöktél a bulira? Ezt nehéz elképzelni rólad...

- Pedig így történt. Most pedig, ha megbocsátotok megyek szórakozni,mert- mint már ma mondtam- nem szeretném veletek tölteni az estém.

Ezzel Lory el is ment tőlük, de igazából nem tudta kihez is menjen oda, hisz szinte senkit sem ismert itt. Így megállt valahol és a falhoz lapult. Mit is gondolt? Ő nem  való ide.

Már épp menni készült, mikor egy alak jelent meg előtte. A lány felnézett, és egy végzősnek kinéző, igencsak jóvágású fiút látott maga előtt.

- Miért van egy ilyen győnyörű lány egyedül egy buliban? - mosolygott rá a srác, kivillantva tökéletesen fehér fogsorát.

Lory nem válaszolt. Jól esett neki a srác közeledése, de már így is félt, hogy otthon észreveszik, hogy eltűnt. Felnézett a a fiú arcára, egyenesen a szemébe, s ott leragadt. A szeme barna volt, nagyon sötét barna, már-már fekete. Ha az ember belenéz abba a szempárba egykönnyen nem jut ki annak bűvköréből.

A fiú megfogta Lory kezét, és egy szobába vezette. Ott nekidöntötte a falnak és szó nélkül csókolni kezdte. Majd egy pillanatra megállt, végigsimított a lány nyakán, behunyta szemét...

Lory ekkor mintha észhez tért volna, eltolta magától a fiút, értetlenül körbenézett a szobában, mintha nem tudta volna hogy került ide, majd kikerülve a fiút az ajtóhoz rohant.... Az idegen egy szempillantás alatt mellette termett, kezét rázárta a lány csuklójára, de olyan erősen, hogy Lory azt hitte eltöri.

- Ne menj még...- súgta a fiú, de inkább fenyegető hangsúllyal. Lory a másik kezével lenyomta a kilincset és már félig kint volt az ajtón. Mivel odakint hatalmas tömeg volt, a srác sem erőlködött tovább, elengedte a kezét.

Lory úgy döntött menekülőre fogja a dolgot. De épphogy kiértek a szobából egynesen Benbe és Ethanbe ütköztek.

- Látom elkezdtél bulizni- nézett a végzős srácra Ben.

- Nem kezdtem el, fogalmam sincs hogy kerültem oda.- sziszegte a lány.

- Én is ezt mondanám- motyogta Ben, mire Lory megütötte a karját.

- Nem akartam oda bemenni!

- Akkor miért mentél be? - kérdezte Ethan.

- Nem emlékszem....Komolyan nem emlékszem ...

1#

Itt az első rész, ahhoz, hogy hozzam a másodikat 4 komit kérnék. ^^ Itt egy meglepi:  https://twitter.com/#!/vadasz_blog

-Nem értem miért kell a szombat esténket a könyvtárban töltenünk?-kérdezte Ben, miközben nem túl barátságos pillantást vetett az előtte heverő könyvre.
Ethan megforgatta a szemeit. Ez jellemző Benre! Legjobb barátja mindig igyekezett kibújni a tanulás alól.
-Azért, hogy ne bukjunk meg a töridogán.
-Én mindegyiken megbukok…Mégse érdekel-vont vállat Ben, és unottan lapozgatni kezdte a törikönyvét, de nem is igazán figyelt a tartalmára. Csak az a hatalmas buli járt a fejében, amit a tanulás miatt ki kellett hagynia. Ethan ezt nem érthette meg. Neki társasági élete van, fontos az, hogy a lehető legtöbb rendezvényen ott legyen. A barátja pedig inkább a sulira koncentrál.

Ben sóhajtott egyet, becsapta a könyvét és a táskájába hajította. Ethan mindezt egy fejcsóválással nyugtázta, és visszamélyedt a második világháború rejtelmeibe.

***

Szereplők

Loretta Spielberg

Lory szülei a maximumot várják el a lányuktól minden téren. A lány minden idejét tanulással,és  edzésekkel tölti. Minden versenyen első helyezést ér el, de semmi sem teszi boldoggá. A lehető legfontosabb dolgok hiányoznak az életéből: barátok...

Ethan Richards

Kitűnő tanuló, a sulit és a szabályok betartását mindennél fontosabbnak tartja. A lányokkal szemben kissé bizonytalan, ezért inkább elbújik számítógépes világa mögé- ennél fogva mindenki lúzernek tartja, csak egy jó barátja van: Ben.

Benjamin Lucas

Ethan legjobb barátja, és egyben Lory legnagyobb ellensége. A lány és ő ki nem állhatják egymást, minden alkalmat megragadnak, hogy az agyára menjenek a másiknak... Ben vagány srác, nem bírja az unalmas dolgokat. Szívesen ellóg az órákról, nem különösebben érdekli a tanulás, de a lányok annál inkább. Legfőbb időtöltése, hogy barátnőt szerezzen magának. Legjobb barátját, Ethant is próbálja rávenni egy kis szabályszegésre - nem sok sikerrel-, ami Ben számára csak "lazulás".

Ez a három, különböző személyiségű, 16 éves kamasz egy szörnyű kaland után csak egymásra van utalva. Meg kell fejteniük a titkot, különleges erejük titkát, hogy legyőzzék az éjszaka sötét árnyait, amik egyre jobban fenyegetik világukat.

Részeket mindig 4 komi után hozok!;)